Könyvbemutató Kilyénfalván

ImageVarga Gabriella: A gyulafehérvári Római Katolikus egyházmegye kommunikációja a rendszerváltozás előtti évtizedben, dr. Jakab Antal megyéspüspöki ideje alatt című vizsgadolgozatának bővített és könyv formájában kiadott munkáját mutatta be a szerző Kilyénfalván 2009. szeptember 21-én 20 órakor a Dr. Jakab Antal könyvtárban.

 

 

 

A könyvet csak egyszer mutatja be itt dr. Jakab Antal szülőfalújában megtisztelve ezt a községet és közösségét, hogy ilyen nagy püspököt adott nekünk.

ImageA szerző az 1980 és 1990 közötti időszakot öleli fel és bemutatja, hogy az adott körülmények között milyen módon kommunikálhatott az Egyházmegye. Megemlíti azt is, hogy a ’89-es decemberi változások után már rögtön elindult a Keresztény Szó és mind a mai napig működik immáron más kiadványokkal együtt. Ez azért is érdekes, mert a diktatúra ideje alatt 1980-1990 között nem lehetett ehhez hasonló kiadványt kiadni, mindössze az évenkénti falinaptár, egy katekizmus és egy imakönyv láthatott napvilágot. Érdekes látni a könyv borítóján, ahogy a püspök szentképet osztogat híveinek.
A nagyszámú  résztvevő tájékoztatás kapott arról, hogy a kiadvány ingyenes, e-mailon is lehet igényelni a következő címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A dr. Jakab Antal könyvtár könyvei – egy hetes kemény munka után – hozzáférhetőek, kölcsönözhetőek minden kedden 17-18 óra között. A könyvtárban található magyar irodalom, világirodalom, gyermekirodalom művészet, és vallásos irodalom.
ImageA könyvbemutatón közreműködött Fejér Lajos kilyénfalvi plébános házigazda; Jakab Erzsébet óvodapedagógus, a könyvbemutató levezetője; Barabás Gyöngyvér tanár versekkel; Fodor Annamária tanítónő énekekkel. A főegyházmegye milleniumi éve, dr. Jakab Antal püspök centenáriuma és a Magyar Nyelv Éve előtt tisztelegtünk az igazán felemelő és színvonalas műsorral.

Czikó László 

Image 

 

Image

 

Image