Ferences lelkiségi napok Vácott

ImageA váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola dísztermében sokan vettek részt október 6-án és 7-én a ferences lelkiségről szóló rendezvénysorozat programjain. A fővendég Böjte Csaba volt.

 

 

 

A váci programsorozat részeként bemutatkoztak a ferences család tagjai, a különböző férfi és női rendek, a Ferences Világi Rend, előadások során a főiskolások és oktatóik, valamint a váci érdeklődők ismerkedtek a ferences lelkiséggel, a ferencesség és irodalom, a ferencesség és a művészetek kapcsolatával. Jelenits István Pilinszky Jánost idézte, aki szerint az utolsó katolikus költő Szent Ferenc volt. A piarista szerzetes előadásában Assisi Szent Ferencet nemcsak korszakalkotó művésznek nevezte, de olyan személyiségnek is, aki máig hatással van a művészekre, különösen a képző- és filmművészekre, de a lelki, teológiai és szépirodalom művelőire is.

A váci főiskola tavasszal országos pályázatot hirdetett diákok számára a ferences jubileumi év alkalmából. A legtöbb beérkező pályamű képzőművészeti alkotás, amelyek legjavából kiállítás nyílt a váci egykori szeminárium épületében. A város ferences templomában az ünnepi szentmise főcelebránsa Paskai László bíboros volt.
„A Váci Egyházmegyének különleges köszönettel tartozunk” – mondta Dobszay Benedek, a ferences rendtartomány titkára, aki szintén tartott előadást a főiskolán. „A jubileumi év folyamán számos rendezvényt szenteltek a ferencesség bemutatására. Érezhető, hogy Beer Miklós püspök, a világi papság és a hívek is nagyra értékelik az egyházmegye területén tevékenykedő szécsényi és mátraverebély-szentkúti ferencesek tevékenységét.”
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír