Kitüntették a leglátogatottabb templom igazgatóját

Hegedűs Kolos ferences szerzetesÉrdemkereszt kitüntetést vehetett át október 22-én Rogán Antal V. kerületi polgármestertől a pesti ferences templom igazgatója, Hegedűs Kolos ferences szerzetes.


 

 

 

 

Az atya a gyermekek, a középkorúak és az idősebbek körében is kiemelkedő munkát végez, és irányításával az ország leglátogatottabb temploma a közelmúltban belülről gyönyörűen megújult. A kitüntetésre Osztie Zoltán, a belvárosi főplébánia-templom plébánosa terjesztette fel a ferences templomigazgatót. Az évente legfeljebb két személynek odaítélhető díjjal a belvárosi önkormányzat a köz érdekében kifejtett kimagasló tevékenységet ismeri el. Adományozására általában az október 23-i ünnepség alkalmával kerül sor.

Hegedűs Kolos 1945-ben született, 1968-ban tett örökfogadalmat és 1971-ben szentelték pappá. 1978-tól a rend szentendrei gimnáziumának igazgatója, 1988–1994 között a Kapisztrán Rendtartomány provinciálisa, 1994–2006 között a budai ferences templom plébánosa, 2006-tól pedig a pesti ferences templom igazgatója.
A pesti ferences templom ősét a 13. században a „ferences király”, IV. Béla építtette. A közeli Rákosmezőn tartott középkori országgyűlések nyitó és hálaadó szentmiséit itt mutatták be. Buda elfoglalása után a török a templomot dzsámivá alakította. Budavár visszavétele évében (1686) a barátok a templomot újra birtokba vették. A gótikus épület hamarosan kicsinek bizonyult. A rend új, barokk templomot épített, melyet 1743-ban szenteltek fel. Mai tornya 1861-ben épült. 1950-ben a templomot ellátó ferences rendtartományt a kommunista hatalom feloszlatta. Ezt követően az esztergomi érsekség keretében világi papok vezetésével működött. A ferencesek a rendszerváltáskor, 1990-ben tértek vissza.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír