Rögös úton

ImageÉvfordulós házszentelés Pál atya árvaházában 

 

 

 

Tizenkét évvel ezelőtt Pál atya (Bakó Béla) Ferenc-rendi szerzetes – aki 1990-től szolgál a marosvásárhelyi Szabadság utcai egyházközségben – úgy döntött, hogy a rend elveinek megfelelően megpróbál segíteni a szegényeken, elesetteken, árvákon.

– Amikor idejöttem, láttam, milyen körülmények között élnek a cigányok, ezért kezdeményeztem, hogy nyissunk szegénykonyhát. Aztán arról értesültem, hogy a közelben levő napközi otthonba nem vették fel a cigány gyerekeket, így számukra óvodát indítottunk. Az elején a rendház támogatott, aztán jöttek a gondok – emlékszik vissza a kezdetekre a szerzetes.
1994-ben létrejött a szegénykonyha. Ez a szolgáltatás ma is működik, igaz, jóval kevesebben részesülnek belőle. 1997-ben indították a cigányóvodát a parókiával szemben megvásárolt házban. Ez csak egy iskolai évet működött. A gyerekek szerettek volna járni, de a szülők ellenezték. 1998-tól foglalkoznak elhagyott gyerekekkel. Eleinte négyet, két hónap múlva nyolcat, majd tíz gyermeket fogadtak be. 2000- ben vásárolták meg a Szabadság utcai házat. Közben Pál atya 14 évig cigánypasztorációt végzett a Hidegvölgyben is. 2001-ben Sárpatakon vásároltak egy házat, ma már négyben szállásolják el a gyermekeket. Jelenleg összesen 35 három és tizennyolc év közötti árva gondját viselik.
A Szent Erzsébet Társulás „kény- szerből" jött létre – mondja a szerzetes, mivel a rendtartomány nem tudta felvállalni a gyerekek gondozását.
A szegénykonyha, az árvaházak fenntartása sok szervezési munkával járt, ezért Pál atya sokat volt távol a közösségtől, bár, mint mondja, lelkipásztori kötelességét teljesítette. Mivel a marosvásárhelyi Ferenc-rendi közösség három tagja közül kettő kilépett, az atya egyedül maradt. A szabályoknak megfelelően a rendház legkevesebb három tagból kell álljon, így a rendházfőnökség úgy döntött, hogy Erdély-szerte összevonják a közösségeket. Megkezdődött Pál atya keresztútja.
2003-ban Csíksomlyóra helyezték rendházfőnöknek. Azután egy hónapra Dévára kellett mennie. Miután ott változások történtek, visszahelyezték segédlelkésznek Marosvásárhelyre, aztán Désre került, ismét Dévára és 2009. augusztus elsejétől Kolozsváron szolgál. Ha nem lettek volna lelkes segítői, támogatói, a gyermekek gondozói, a kezdeményezése kudarcba fullad.
A megpróbáltatások ellenére Pál atyának vannak tervei. Bővítik a marosvásárhelyi házakat. Sárpatakon már megrendeltek egy faépületet, amelyet nemsokára összeácsolnak. Ez egy olyan közösségi épület lesz, ahol különböző foglalkozásokat lehet tartani gyermekeknek. Azt is tervezik, szakoktatást indítanak, hogy a fiatalokat, képességük szerint, valamilyen útravalóval lássák el.
Sajnos, a gyerekek többségét – bár vannak szüleik – nem látogatják. Néhány család hétvégente befogadja őket, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy pótolják az otthon melegét. Ilyen körülmények között nehéz az integráció. Iskolába járnak, az alapítvány mindent megtesz értük, némelyiküknek sikerült talpra is állni, de sokukkal még 18 éves koruk után is gond van. Pedig azt is felvállalták, hogy életük végéig követik a sorsukat.
A külföldi adományozók már nem támogatják az országot, a segélyek innen elapadtak. Cégek, magánszemélyek kenyérrel, mosószerrel, ki amivel tud, segíti az alapítványt. Az állami támogatás is kevés, hiszen a gyermekjogvédelmi igazgatóság 8,30 lejt utal át napjára élelemre fejenként. Ezenkívül mindenki havonta 98 lej „elhelyezési" támogatást is kap. A gyermekpénzt nem utaljak át, ezt csak 18 éves koruk után kézbesítik majd a gondozottnak. Pedig ez is jól fogna – mondják, de sajnos, a törvény nem tesz különbséget a magán- és az állami gondozói intézmény között. Pályázni is próbálnak, kevés sikerrel. A politikusok közül egyedül Borbély László jött el kampányban, amikor kifestették az egyik szobát. Azóta senki sem érdeklődött az intézmény felől.
Házszentelés volt. Túl a vallási jelentőségén, ez olyan ünnep, ami jelzi, hogy a gondviselés otthon van e házban. Pál atya továbbra is bizakodó: tudja, hogy munkája csepp a tengerben, de ő vállalja keresztényi alázattal.

Vajda György

Népújság