Nemzetközi katonai zarándoklat kezdődik Lourdes-ban

ImageHatvan országból mintegy húszezer katona vesz részt május 21. és 23. között Lourdes-ban az 52. alkalommal megrendezendő nemzetközi katonai zarándoklaton. Magyarországról körülbelül ötvenen indultak útnak, velük van Bíró László katonai ordinárius is. A Honvédelmi Minisztérium is képviselteti magát.


 

 

A magyar katonák 1991 óta vesznek részt a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Szolgálati Ága szervezésében a zarándoklaton. A zarándoklatot rendszeresen 1958 óta rendezik meg. A hagyomány 1947-ben kezdődött, amikor a II. világháborúban harcoló francia és német katonák Lourdes-ba zarándokoltak, hogy ezzel is hozzájáruljanak a békéhez és a kiengesztelődéshez.

A zarándoklat pénteken délután kezdődik, a megnyitó után virrasztás következik. Szombaton délelőtt magyar keresztút és mise lesz, délután szentségi körmenetre és betegek megáldására kerül sor. A nap körmenettel és virrasztással zárul. Vasárnap 10 órakor kezdődik a nemzetközi szentmise, majd délután 3 órakor búcsúünnepséggel zárul a zarándoklat.
Magyar Kurír