Az Ezer Székely Leány Napját tartották ma Csíkszeredában

ImageEzer Székely Leány Napja – a székely népdal, néptánc és népviselet napját ünnepelték ma Csíkszeredában. A rendezvény 17 rekonstruált székely történelmi zászló bemutatójával kezdődött.


 

 

Kiállították a Székely Nemzet zászlaját, a Mátyás király korabeli székely lobogót, az 1600-as évek gyalogsági és lovassági zászlókat, 1848-as nemzetőr illetve az 1919-es székely hadosztály lobogóját.

Az ünnepségen székelyföldi hagyományőrző csoportok vettek részt, de nemcsak ők öltötték magukra a piros-fekete népviseletet.
Image- Ez a székely ruha ez Gyergyókilyénfalváról származik, habár Székelyudvarhelyen élek és lakom és 18 éve, hogy már nem volt székelyruha rajtam, ezért most már úgy döntöttem, hogy föl kell vennem ezt a székely ruhát, és el kell jöjjek az Ezer Székely Leány találkozóra – mondja Barabás Judit.

Az Ezer Székely Leány napját először 1931-ben, Domokos Pál Péter zenetanár szervezte meg. Az önazonosság őrzésére, a székely értékrendre, az ősi hagyományokra, a népviseletre hívták fel akkor is a fiatalok figyelmét. A rendezvény célja ma is ugyanaz maradt.

Image 

 

Image 

 

Image 

 

Csúcs Mária

Duna Tv, Híradó