Ars HUNGARICA - Nagyszeben 2007

ImageHa augusztusban Erdélyben járunk, ne hagyjuk ki programunkból Nagyszebent. 2007-ben Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet viseli. Ennek keretében: az Ars HUNGARICA magyar hét (aug. 19-26) rendezvényei tematikus napok köré tömörülnek. A szervezők a magyar kultúra azon jeles képviselőit választották az egyes napok névadóinak, akiknek munkássága Nagyszebenhez kötődik:


Borsos Miklós – itt született 1906-ban és 16 éves koráig itt élt

Nyírő József – Nagyszeben római katolikus plébánosa volt

Barabás Miklós – szívesen töltötte Nagyszebenben szabadidejét

Kós Károly – gyerekkorát városunkban töltötte, melynek építészete nagy hatással volt későbbi munkásságára

Petőfi Sándor – a szabadságharc idején Nagyszebenben is megszállt

Bartók Béla – 1922-ben, Nagyszebenben sikeres hangverseny adott

Bodor Mária – nagyszebeni textilművésznő és díszlettervező

• A szervezők fenntartják a műsor megváltoztatatásának jogát.

• A programot kövesse a www.szeben.ro honlapon!

 

Image 

2007. augusztus 19. – vasárnap
Borsos Miklós nap

10:00 Ünnepi Istentisztelet

Helyszín: Református Templom

11:15 Ünnepi Mise Borsos Miklós emlékére

A misét celebrálja Kozma Atya, a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat elnöke

Helyszín: Római Katolikus Templom

12:30 Borsos Miklós emléktábla elhelyezése

Helyszín: Kutyahát utca, 9. szám

13:30 „Borsos Miklós” – kiállítás megnyitó

Közreműködnek: a Gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Egyesület, a Budapesti Borsos Miklós – Kéry Ilona Alapítvány és a Győri Borsos Miklós Múzeum - Ünnepi Műsor

Helyszín: Stúdió 2007 (belépő: 5 lej)

15:00 Fotókiállítás a 2007-es Vízaknai fotótábor anyagából

Megnyitó és katalógus bemutató

Helyszín: Német Fórum – Tükörterem

16:00 Szabadtéri lovas és íjászati bemutatók

Magyar gasztronómia

Népművészeti kiállítás és vásár

MEGNYITÓ

Helyszín: Petőfi Park

17:30 In Memoriam Borsos Miklós koncert a Budapest Barokk Együttes előadásában - Dr. Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerület Polgármestere és Guttmann Szabolcs, Nagyszeben főépítésze, a HÍD - Szebeni Magyarok Egyesületének tiszteletbeli elnöke díszbeszédei Buda Vára és Nagyszeben közötti kulturális kapcsolatok kiépítéséről

Helyszín: Thalia Koncertterem

21:00 Nagyszeben 2007 – Európa Kulturális Fővárosa

Ars HUNGARICA - ünnepi megnyitó

Helyszín: Nagypiac

2007. augusztus 20. - hétfő
Szent István nap

10:00 Szentmise István Királyunk emlékére

Meghívott: Sebestyén Márta

Közreműködnek a nagyszebeni kórusok

Helyszín: Római Katolikus Templom

10:00 Népművészeti kiállítás és vásár

Szabadtéri lovas és íjászati bemutatók

Helyszín: Petőfi Park

12:30 Szent István koronájának képei Weil Róbert kiállításának megnyitója

Helyszín: Római Katolikus Plébánia

16:00 Orth István, nagyszebeni grafikusművész, munkássága

Bemutatja: Józsa István, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárja

Helyszín: Thalia kisterme

17:00 Ars POETICA könyvvásár – író-olvasó találkozó – megnyitó Zenei aláfestést Mester Sándor klasszikus gitárművész biztosít

Helyszín: Thalia

19:00 "Nyitva láttám mennyeknek kapuját..." díszelőadás – Sebestyén Márta és meghívottai

Helyszín: Thalia Koncertterem (belépő: 10 lej)

21:00 Operagála – Kolozsvári Magyar Opera

Helyszín: Nagypiac

23:00 Star Funk Simples (Pécs)

Instrumentális, pszihedelikus poszt rock

Helyszín: Imperium Pub (belépő: 10 lej)

2007. augusztus 21. – kedd

Nyírő József nap

10:00 Ars POETICA – irodalmi kávézó Zenei aláfestést Mester Sándor klasszikus gitárművész biztosít

Helyszín: Thalia

10:00 Népművészeti kiállítás és vásár

Helyszín: Petőfi Park

10:00 Utcakiállítás

Népi képzőművészek közös kiállítása

Helyszín: Kispiac, Petőfi Park

11:00 Tarisznyás Együttes koncertje gyerekeknek

Helyszín: Petőfi Park

12:00 Nyírő József munkássága

Könyvbemutató – felolvasás a szerző műveiből

Helyszín: Thalia alagsora

13:00 Konferencia - Hargita Megyei Kulturális Központ közreműködésével

Téma: Székely történelem, asszonyok, néprajz, székely-szász párhuzam

Helyszín: Thalia kisterme

16:00 Az erdélyi kistérségi újságok bemutatása

Helyszín: Thalia terasza

18:00 Hatvani Vegyeskórus

Helyszín: Thalia koncertterem

19:00 Hangverseny - Balogh Kálmán és meghívottai

Helyszín: Thalia koncertterem (a kórusra és a cimbalomhangversenyre belépő: 10 lej)

20:30 Tarisznyás Együttes koncertje

Helyszín: Nagypiac

21:30 Ghymes koncert

Helyszín: Nagypiac

23:00 Performance – házigazda Ütő Gusztáv

Helyszín: Nagypiac

23:30 Shake Kvartett (Temesvár) magyar, angol musical részletek, örökzöldek, slágerek

Helyszín: Imperium Pub (belépő: 10 lej)

2007. augusztus 22. - szerda
Barabás Miklós nap

10:00 Ars POETICA – irodalmi kávézó

Helyszín: Thalia

10:00 Népművészeti kiállítás és vásár

Helyszín: Petőfi Park

13:00 Konferencia - Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE)

Téma: Szórvány a sajtóban, sajtó a szorvánaban

Helyszín: Thalia kisterme

13:00 Ipari Konferencia

Téma: Ipari örökségeink

Helyszín: Helios Hotel, Vízakna

16:00 Országos szórású erdélyi magyar lapok, újságok bemutatása

Helyszín: Thalia terasz

17:00 "Magyar nyelven Nagyszebenről írtak, kutattak, fordítottak..." könyvbemutatások, író-olvasó találkozások szakmai kerekasztal beszélgetések, nyitott vita a nagyszebeni magyar jelenléttel kapcsolatosan, ennek szerepe a városban

Helyszín: Thalia Kisterem

19:30 Néptánc-előadás - Magyar Állami Népi Együttes - Budapest Táncegyesület)

Helyszín: Nagypiac

19:00 Kecskés Mónika és Deák László orgonahangversenye

Helyszín: Evangélikus templom

19:00 Misztrál koncert

Helyszín: Thalia Koncertterem

20:30 Kaláka koncert

Helyszín: Thalia Koncertterem

22:00 Jazz - Kampec Dolores

Helyszín: Thalia Koncertterem (mind a három előadásra belépő: 20 lej)

23:00 Táncház – a Heveder Bandával

Helyszín: Petőfi Park

2007. augusztus 23. - csütörtök
Kós Károly nap

09:00 Kós Károly Nemzetközi Konferencia Nagyszebenben

Helyszín: Thalia Kisterem

10:00 Ars POETICA – irodalmi kávézó

Helyszín: Thalia

10:00 Népművészeti kiállítás és vásár

Helyszín: Petőfi Park

11:00 Népzene előadás – Heveder Banda

Helyszín: Petőfi Park

16:30 Kós Károly kiállítás - házigazda Guttmann Szabolcs

Helyszín: Petőfi Park, Erdélyi Pavilon

17:00 Incze Ildikó: "A szeretők" - egyszemélyes előadás

Helyszín: Radu Stanca Színház

19:00 Tennesse Williams: Üvegfigurák – Szegedi Nagyednégy Színház

Helyszín: Radu Stanca Színház(mind a két színházi előadásra belépő: 10 lej)

19:00 Rúzsa Magdi koncert

Helyszín: Sátorpavilon (belépő: 10 lej)

21:30 ISTVÁN, A KIRÁLY rockopera

Helyszín: Stadion (belépő: 15 lej)

23:00 Star Funk Simples (Pécs)

Instrumentális, pszihedelikus poszt rock

Helyszín: Imperium Pub (belépő: 10 lej)

2007. augusztus 24. - péntek
Petőfi Sándor nap

10:00 Ars POETICA – irodalmi kávézó

Helyszín: Thalia

10:00 Népművészeti kiállítás és vásár

Helyszín: Petőfi Park

11:00 Magyar gasztronómiai napja

magyar ízek, magyar kaland, népzene, szabadtéri előadások

Helyszín: Petőfi Park

13:00 Konferencia – Magyar Ífjusági Értekezlet (MIÉRT)

Helyszín: Thalia Kisterem

14:00 Fotókiállítás a 2007-es Vízaknai fotótábor anyagából

Megnyitó és katalógus bemutató

Helyszín: Vízakna

18:00 KONCERTEK: Transylmania, Orthent, Kalapács

Helyszín: Sátor Pavilon (belépő: 25 lej)

19:00 Tamási Áron: Énekes madár

Üres Tér Társulat előadása (Pécs)

Helyszín: Radu Stanca Szíház (belépő: 10 lej)

23:30 Magyar jazz-est - Cornelio Tutu Band

Helyszín: Imperium Pub (belépő: 10 lej)

23:30 CLUBBING - DJ Ludmilla & DJ Palotai

Helyszín: Club Liquid (belépő: 10 lej)

2007. augusztus 25. - szombat
Bartók Béla nap

10:00 Ars POETICA – irodalmi kávézó

Helyszín: Thalia

10:00 Népművészeti kiállítás és vásár

Helyszín: Petőfi Park

11:00 II. Bartók Béla Kórustalálkozó Nagyszebenben

Közreműködik: Erdélyi Magyar Dalosszövetség

Helyszín: Thalia Koncertterem

13:00 Szakadát monográfiája Coman Franciska fotókiállítása

Helyszín: Nagyszebeni Polgármesteri Hivatal

17:00 In Memoriam Bartók Béla zongorahangverseny – előadja Orth Enikő

Helyszín: Thalia Koncertterem (belépő: 10 lej)

18:00 KONCERTEK: Knock-Out, Role, NOX

Helyszín: Sátor Pavilon (belépő: 25 lej)

19:00 Bartha testvérek és meghívottaik – hangverseny

Helyszín: Thalia Koncertterem (belépő: 10 lej)

23:30 Magyar humorest - Szomszédnéni Produkciós Iroda

Helyszín: Imperium Pub (belépő: 10 lej)

23:30 CLUBBING - DJ Ludmilla & DJ Palotai

Helyszín: Club Liquid (belépő: 10 lej)

23:30 Ökörsütés, hagyományos szabadtéri magyar mulatság

Helyszín: Astra Szabadtéri Múzeum

2007. augusztus 26. – vasárnap
Bodor Mária nap

10:00 Ünnepi Istentisztelet

Helyszín: Református Templom

11:15 Ünnepi Szentmise

Helyszín: Római Katolikus Templom

12:30 "Az igazat mondd, ne csak a valódit" – Eperjes Károly rendhagyó zenés-irodalmi műsor XX. századi Istent kereső költők műveiből

Helyszín: Római Katolikus Templom

16:00 Bodor Mária a nagyszebeni és erdélyi művészetben Katalógus bemutató, kerekasztal beszélgetés

Helyszín: Thalia Koncertterem

17:00 In Memoriam Kodály Zoltán – Csíki Kamarazenekar hangverseny

Helyszín: Thalia Koncertterem (belépő: 5 lej)

18:00 KONCERTEK: Tini Dance Center, Dancs Annamari, Neoton Família

Helyszín: Sátor Pavilon (belépő: 25 lej)

19:00 Visky András: A szökés Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat

Helyszín: Szakszervezetek Háza (belépő: 10 lej)

23:30 Záróünnep 
Forrás: http://www.szeben.ro