Üzenetek a taizéi találkozóra

ImagePolitikai vezetők és egyházi elöljárók köszöntötték üzenetben a 30. taizéi találkozót, amelynek Genf városa ad otthont. A jubileumi eseményre mintegy 40 000 fiatalt várnak.

 

 


XVI. Benedek pápa

A Roger testvér által útjára indított zarándoklat újabb állomásán a fiatalok „arra kaptatok meghívást, hogy a béke új útjait nyissátok meg Isten igéje és a Krisztussal való szoros kapcsolat által. Egyedül Krisztus adhatja nekünk az igazi remény kulcsát, amely felülmúlja minden apró reményünket. Istenbe vetett bizalmatok élessze fel Bennetek a reményt, és segítsen Nektek evangéliumi értékekre alapozva megváltoztatni a világot. Aki megbocsát, nem áll meg az elkövetett bűnnél, hanem egy új jövőt nyit. Ha a béke az igazságosság gyümölcse, még inkább a megbocsátásé is, mely a megbékélésre ösztönzi azokat, akik eddig szemben álltak egymással, hogy ezután együtt járják útjukat".

Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár

Az ENSZ főtitkára arra bátorítja a fiatalokat, hogy a közös értékekre és célokra épülő kulturális párbeszéd építői legyenek. Mindannyiunknak arra kell törekedni, hogy megvalósítsuk a világvallások alapvető értékeit, mint a könyörületesség, a szolidaritás, az élet tisztelete vagy a másokkal szembeni jóindulat. Segítenünk kell azokat a közösségeket, ahol békében élnek együtt a különböző vallású és nemzetiségű emberek.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke

Üzenetében Barroso kifejtette: a taizéi mozgalom törekvései – a kiengesztelődésre, a bizalomra és a barátságra – illeszkednek az európai célkitűzésekhez, amely szintén az államok és a nemzetek közötti egységre törekszik, sokszínűségük tiszteletben tartásával. „Örömmel látom elkötelezettségeteket. Lelkesedésetek annak a jele, hogy földünket rábízhatjuk a fiatal generációra."

I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka

A pátriárka sajnálattal állapítja meg, hogy nincsenek könnyű helyzetben azok a fiatalok, akik ma az evangélium szerint akarnak élni. Gyakran hazugsággal, igazságtalansággal és az emberi jogok lábbal tiprásával kell szembenézniük. Bartolomaiosz arra figyelmeztet: „Számunkra nincs más út, mint hogy kövessük Jézus Krisztust. Egyedül ő adhat választ a világot kínzó problémákra. Rajta kívül nincsen élet, igazság és igazságosság. (…) S ha az ember nem mond le a mások feletti uralkodási vágyról, sohasem fogja megtapasztalni Isten igazságosságát!"

II. Alekszij moszkvai pátriárka

Ő arra bátorította a résztvevőket, hogy a bizalom zarándokútján korunk égető kérdéseinek is szenteljenek figyelmet. Isten mindig készen áll arra, hogy életünket érintő kérdésekre, még a legbonyolultabbakra is felszabadító választ adjon. Felhívta a figyelmet a keresztények „óriási előnyére", az „élő víz forrására" (Jn 7,38), az Egyház örökségére, amelyhez mindig fordulhatunk, ha lelkünk szomjazik.

Rowan Williams canterburyi érsek

Az anglikán érsek arra hívta fel a fiatalokat, hogy a hit szerint éljenek. A hit azt jelenti, hogy életünkkel Istenről akarunk tanúságot tenni. Életvitelünkkel meg kell mutatni a világnak, hogy más lehetőségek is vannak: a megbocsátás, a kiengesztelődés, a remény, az önmagunkról való megfeledkezés vagy mások szükségleteire való figyelem.

* * *

Az üzenetek a Taizéi Közösség honlapján olvashatók, többek között német angol és francia nyelven.

A taizéi testvérek 1979 óta rendeznek minden év végén találkozókat. Legutóbb Zágrábban, azelőtt Milánóban és Lisszabonban került sor ezekre. Idén először ad otthont Svájc a találkozónak. Genf az a város, ahol a II. világháború alatt Roger testvér maga köré gyűjtötte az első testvéreket.

Magyar Kurír