Vatikáni sajtótájékoztató a zaragozai expóról

ImageAmint arról már hírt adtunk, „A víz és a fenntartható fejlődés” témában rendezik meg június 14. és szeptember 14. között Zaragozában a világkiállítást. Május 19-én Renato Martino bíboros sajtótájékoztatón mutatta be a Szentszék pavilonját.


 

 

 


Martino bíboros beszédében kiemelte, hogy a világkiállítás keretében a Szentszék és a Zaragozai Főegyházmegye kongresszust szervez „Az ökológia kérdése: az ember élete a világban” címmel.  A kongresszus vezeti majd be a szentszéki napot a vatikáni pavilon bemutatásával.
Hangsúlyozta, hogy a szentszéki pavilon megalkotásakor a víz témájának pozitív értelmezésére összpontosítottak: a víz az élet alapvető eleme és jelentőségteljes a katolikus hit számára is. A cél az volt, hogy a vizet olyan értelemben mutassák be, mint Isten jelenlétének alapvető jegyét a teremtett világban.
Martino bíboros reményét fejezte ki, hogy a világkiállítás lehetőséget nyújt majd arra, hogy megismertesse és tudatosítsa a víznek a világ életében betöltött fontos szerepét.
Ez két szempontból nagyon jelentős. Az egyház társadalmi tanítása elismeri, hogy a víz az élet forrása. Az ivóvízhez való korlátozott hozzáférés sok ember jólétét befolyásolja, és hiánya gyakran betegséget, szenvedést, konfliktust, szegénységet és halált okoz. A kérdés megfelelő megoldása érdekében meg kell határozni bizonyos erkölcsi kritériumokat, amelyek az élet értékére, a jogok tiszteletben tartására és minden ember méltóságára alapszanak. Az ivóvíz és az alapvető egészségügyi ellátás meghatározó eleme minden ember életének.
A másik ok a hithez vezet vissza bennünket: a keresztség pillanatában a víz a megtisztulás és az új élet jele. A Szentírás több száz alkalommal beszél a vízről. Ezekben az esetekben is látjuk, hogy a víz az élet hordozója, fizikai és spirituális értelemben is – mondta beszédében Martino bíboros.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír