Főesperesi áldás a katolikus óvodára

GyerekekMár nyár óta körvonalazódott egy katolikus óvoda indításának az ötlete, amelynek aztán tél elejére sikerült valóra válni. Kovács Sándor főesperes tegnap áldotta meg az esperesi hivatal tőszomszédságában lévő óvodát, amely huszonkét csöppségnek nyújt majd helyet.


 

 Ismerkedés – a legkisebbek is résztvettek az ünnepélyes megnyitón – Rohonyi D. Iván

Már nyár óta körvonalazódott egy katolikus óvoda indításának az ötlete, amelynek aztán tél elejére sikerült valóra válni. Kovács Sándor főesperes tegnap áldotta meg az esperesi hivatal tőszomszédságában lévő óvodát, amely huszonkét csöppségnek nyújt majd helyet.
A főesperes elmondta: osztja azt az elképzelést, miszerint a gyerekek keresztény nevelését a születés előtt kilenc hónappal kell elkezdeni, illetve minél hamarabb, már az óvodában is.
„Erre a katolikus óvodára azért volt szükség, hogy a gyerekek közel kerülhessenek a hithez, a szeretethez, ugyanakkor biztosítja az istenszeretetben gazdag életet. Hitre, emberségre, istenszeretetre neveljük ezeket a csöppségeket” – mondta a főesperes, majd megáldotta a helyiségeket. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes beszédében kifejtette: az óvoda létesítésének gondolatáért illesse köszönet a főesperest.
Mivel az önálló jogi státus megszerzéséhez 200 gyerek szükségeltetik, ezért a katolikus óvodacsoportot a BBTE óvodájához csatlakoztatták, amelynek igazgatója, Angela Ştefan-Bîrdea szeretettel köszöntötte a tegnapi eseményen a résztvevőket. Az igazgató elmondta: ez az óvoda hosszított programmal működik reggel 7-től 17 óráig. A korszerűen felszerelt óvodában egyelőre egy (életkor szerint) vegyes csoport működik két óvónővel és egy dadussal, de még lehet jelentkezni. Kovács Sándor főesperestől megtudtuk: nem csak az óvónők foglalkoznak a gyerekek lelki nevelésével, hitbeli megerősödésével, hanem Csibi Sándor tisztelendő is hetente többször foglalkozik majd a gyerekekkel. A jelen lévő szülők hangsúlyozták: azért hozták gyermekeiket ebbe az óvodába, mert számukra nagyon fontos a katolikus hitben való nevelkedés, amelyet egy katolikus óvoda biztosíthat.