Közlemény - Megalakult a Jakab Antal Keresztény Kör

Dr. Jakab Antal püspök 30 éve vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését 

Április 2-án harmincadik évfordulója annak, hogy Isten szolgája Márton Áron püspök utódlási joggal kinevezett segédpüspöke, Nagyméltóságú és Főtisztelendő dr. Jakab Antal püspök boldogemlékű elődjétől átvette a gyulafehérvári egyházmegye kormányzását.
A két püspök kapcsolatát az átadás-átvételkor leírt szavaik is hűen tükrözik. A nyugalomba vonuló Márton Áron ezekkel a szavakkal adta át Jakab Antalnak az egyházmegye vezetését: „Azzal a megnyugtató érzéssel vonulhatok vissza, hogy az egyházmegye vezetése jó kezekben van.” Jakab Antal pedig ezekkel a szavakkal vette át azt: „Szívesebb, könnyebb és jobb lenne mindig csak segítsége s nem utóda maradnom”.
Abban az évben, amikor egyben Isten szolgája, boldogemlékű Márton Áron halálának (1980. szeptember 29.) harmincadik évfordulójára is emlékezünk, figyelmünket ismét néhai nagy püspökeinkre fordítjuk. Folytatjuk buzgó imánkat Márton Áron boldoggá avatásának mielőbbi megtörténtéért, s folytatjuk az emlékezés, a főhajtás minden lehetséges formáját, amelyre a Szentírás („Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjukra, és kövessétek őket a hitben. Zsid. 13,7.”), a költő szava („Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket. / A lelkes eljár ősei sírlakához, / S gyújt régi fénynél új szövétneket.” Garay János) és az utókori lelkiismeret kötelez.
Mindezek jegyében és szellemében alakult meg 2010. március 13-án – a Jakab Antal-emlékév lezárultának pillanatával – a Jakab Antal Keresztény Kör, amely a világ figyelmének Erdély egykori főpapi, papi és világi nagyjai felé fordítását, a nagy elődök emlékének ápolását tűzte ki céljául.
A Jakab Antal Keresztény Kör a 2010-es esztendő elé a következő  konkrét tervekkel tekint:

1. Az ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM! – Hetvenállomásos zarándokúton Jakab püspökért című könyv megjelentetése, bemutatása és terjesztése.

2. Jakab Antal-díj alapítása és első alkalommal történő átadása.

3. Márton Áron és Jakab Antal helye Európában címmel rendezvény szervezése Brüsszelben.

4. Márton Áron és Jakab Antal erdélyi püspökök szellemi öröksége címmel előadás-sorozat tartása Kanadában.

Ismét elindulunk tehát, s úgy visszük magunkkal egymás mellett néhai két nagy püspökünk nevét és szellemi örökségét, ahogyan azt a Jakab Antal-emlékévben neves személyiségek is megfogalmazták:
„Márton Áron Csíkszentdomokos, Jakab Antal Kilyénfalva szülötte. A két helység szomszédos, csak a hegy választja el őket. Ha a hegytetőről délre nézünk, Márton Áront, ha északra, Jakab Antalt látjuk. Kell-e ennél nagyszerűbb látvány?” (Dr. Czirják Árpád pápai prelátus)
„A Gondviselő Isten Jakab Antalt kiváló tehetséggel, jóságos szívvel, az egyház iránti töretlen hűséggel és a szenvedések türelmes elviselésével áldotta meg. Egyénisége és püspöksége nem törpül el Márton Áron mellett, hanem fényesen csillog az egyház egén.” (Marics József lovagrendi kanonok, Szent Gellért Lovagrend)
„Ahogy ez a történelem során másokkal is megesett, Jakab Antalra a nagy előd árnyéka vetült. Márton Áron hírneve elhomályosította az övét. Pedig a tizenhárom év börtön vállalása példát adott helytállásból az erdélyi papságnak és a tíz év egyházkormányzati munka a közösségépítésből. Jakab Antal azonban nemcsak az erdélyiek, hanem az összmagyarság tiszteletét is kiérdemelte.” (Dr. Harrach Péter, a KDNP alelnöke)
„Szent István király korától az első föltételezett Buldus püspöktől egészen a legutóbbi idők »emberkatedrálisaink«, hogy Illyés Gyula szavát használjam, Márton Áronig és az ugyancsak hozzá mérhető, vértanú lelkületű Jakab Antalig ezen a tájon ennek a népnek, ennek a nemzetnek jutott.” (Dr. Bábel Balázs érsek, Csíksomlyói búcsú, 2009)
A Jakab Antal Keresztény Kör csatolt alapszabálya további részletekről is tájékoztat, egyéb információk pedig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kérhetők.
FELHÍVÁS
A Jakab Antal Keresztény Kör a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várja mindazok jelentkezését, akik erkölcsileg vagy bármilyen módon támogatni kívánják tevékenységünket, s ezzel csatlakoznának a Támogatói csoporthoz.

Budapest–Bécs, 2010. április 16.

Varga Gabriella sk.

Dr. Vencser László sk.

a Jakab Antal Keresztény Kör alapító-elnökei

Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK)
Alapszabály

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,

Csak elfajult kor hős elődöket.

A lelkes eljár ősei sírlakához,

S gyújt régi fénynél új szövétneket.”

Garay János
Előszó
A 2009. március 12-től 2010. március 13-ig tartó Jakab Antal-emlékév Európa 5 országán1, 13 egyházmegyéjén2 és 423 településén átívelő eseménysorozatának sokrétű tapasztalatai arra ösztönözték a hitvalló gyulafehérvári megyés püspök életrajzát elsőként kötetbe foglaló és az emléke előtt tisztelgő összesen több mint 70 program4 jelentős részének szervezőit és megvalósítóit, a Budapesten élő Varga Gabriella újságírót (Jakab püspök unokahúgát) és az Ausztriában élő dr. Vencser László volt teológiai tanárt, jelenleg az Osztrák Püspöki Konferencia keretében működő Katolikus Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatóját (Jakab püspök tanítványát és közeli munkatársát), hogy a magyarság figyelmének az erdélyi egyházi, egyúttal nemzeti múltunk fontos személyiségeire irányítását a Jakab Antal-centenáriumi év befejezte után is folytassák.
Ebből a megfontolásból s a folytatni kívánt tevékenység intézményi kereteinek megteremése céljából nevezettek 2010. március 13-i hatállyal megalakítják a Jakab Antal Keresztény Kört.
Statútum
1. A kör neve:
Jakab Antal Keresztény Kör (rövidítve: JAKK).
2. A JAKK hivatalos megalakulási ideje:
2010. március 13. A megalakulás bejelentése a kilyénfalvi kultúrotthonban, a centenáriumi év záró-gálaműsora végén történt meg.
3. A JAKK általános céljai:

* Dr. Jakab Antal hitvalló gyulafehérvári megyés püspök emlékének ápolása;

* Dr. Jakab Antal szellemi hagyatékának minél szélesebb körben való ismertté tétele;

* Dr. Jakab Antal életpéldájának, elveiért, egyházáért, híveiért és népéért megalkuvás nélkül, minden körülmények között a végsőkig küzdő emberi magatartásának felmutatása honfitársaink előtt, különös tekintettel a fiatal korosztályra;

* más nagy főpapi, papi és világi személyiségek munkásságának kutatása és megismertetése;

* a magyarság (és más nemzetek) figyelmének nagy példaképeinkre irányítása Európa- és világviszonylatban;

* a hithez, a magyarsághoz, kultúránkhoz s ezek megmaradásához kapcsolódó és azt szolgáló értékek erkölcsi, szellemi és anyagi támogatása.

4. A JAKK tevékenységének általános jellege:
Keresztény szellemiségű kulturális – kutatói, írói, szervezői és támogatói – tevékenység.
5. A JAKK fő tevékenységének általános formái:

* a kilyénfalvi Dr. Jakab Antal Könyvtár folyamatos üzemeltetése és gondozása;

* a kilyénfalvi Dr. Jakab Antal-emlékszoba fenntartása és a hozzá kapcsolódó tárlatvezetés mindenkori biztosítása;

* a Jakab Antalt idéző vagy nevét viselő létesítmények (szobor, emléktábla, utca, tér stb.) állagának és állapotának figyelemmel kísérése, gondoskodás szükség szerinti ápolásáról;

* Dr. Jakab Antal-emlékplakett díj alapítása;

* egyéb: könyvek írása, szerkesztése; konferenciák szervezése; előadások tartása; kulturális programok szervezése és lebonyolítása; gondoskodás folyamatos sajtónyilvánosságról; pályázatok kiírása; diákvetélkedők szervezése vagy támogatása.

6. A JAKK-tagság összetétele, szerkezete és kritériumai:

* A JAKK-tagság három pilléren áll: Alapító-elnökök, Tanácsadó testület és Operatív tagozat.

* A Tanácsadó testület és az Operatív tagozat az alapító-elnökök meghívása alapján alakul ki.

* A JAKK tagjai sorában hangsúlyosan vannak jelen a rokonság és a szülőfalu képviselői.

* A Körben papi és világi, rokoni és tisztelői, erdélyi, Kárpát-medencei és távolabb élő magyar személyek egyaránt jelen vannak.

* A JAKK-nak dr. Jakab Antal püspök húga, Csibi-Pál Berta (Ditró), a mindenkori kilyénfalvi plébános és a mindenkori gyergyóújfalvi polgármester tiszteletbeli tagja.

* JAKK-tagok a körből közös megegyezés alapján bármikor kiléphetnek.

* A Támogatói csoporthoz bárki csatlakozhat, aki erkölcsileg vagy bármilyen egyéb formában támogatja a JAKK tevékenységét. Amennyiben írásban adja, és az elnökségnek eljuttatja nyilatkozatát, miszerint egyetért a JAKK törekvéseivel, és azt a megjelölt módon támogatja, neve bekerül a Támogatói csoport nyilvántartásába.

7. A JAKK-tagok közötti kapcsolattartás:
Rendszeres elektronikus/nyomtatott körlevelek, telefonbeszélgetések és személyes találkozások, megbeszélések útján.
8. A JAKK tevékenységének konkrét formái, megszervezése és irányítása:

* A kilyénfalvi Dr. Jakab Antal Könyvtár és a Dr. Jakab Antal-emlékszoba 3.1 pontban leírtaknak megfelelő üzemeltetését a JAKK kilyénfalvi, a szobor, a tér és az emléktáblák (beleértve a ditróit és a későbbi gyergyószentmiklósit is) állapotának figyelemmel követését a JAKK gyergyói medencében élő tagjai látják el.

* A JAKK elnökei döntéseiket a Tanácsadó testület és az Operatív tagozat tagjaival történő egyeztetés alapján hozzák meg.

* A Jakab Antal-emlékplakett átadása minden évben egy alkalommal, Jakab püspök életútjának valamely dátumához kapcsolódóan egy papi és egy világi személy részére történik valamelyik díjazott lakótelepülésén.

* A folyamatos sajtónyilvánosságról, dr. Jakab Antal püspökkel és a JAKK tevékenységével kapcsolatos cikkek megjelentetéséről az elnökök gondoskodnak.

* Minden nagyobb program (konferenciák, egyéb rendezvények) előkészítésében és lebonyolításában a JAKK tagjai önkéntes alapon részt vehetnek.

* Az éves tevékenységről és a pénzügyi helyzet alakulásáról az elnökök minden év lezárultával összefoglaló jelentéssel tájékoztatják a tagságot.

Varga Gabriella sk. és dr. Vencser László sk. alapító-elnökök

Budapest–Bécs, 2010. március 31.