Advent

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_advent12.jpgFejsze éle vágott a fa elevenébe, egy villanás és a hótól terhes ágak sorra zuhantak a földre. A fa sírt fájdalmában, minden sebhelye sajgott, égett, lüktetett, de a legjobban az fájt, hogy meg kellett váljon szeretett gyermekeitől.

 

 

 

 

A szél látta azt a kínlódást és visszakanyarodott a sudár fenyőhöz, megsimogatta és próbálta vigasztalni.
- Ne sírj, hisz gyermekeid jó helyen lesznek! Nem tudod, hogy az emberek Adventre készülődnek és szükségük van a gallyakra? Koszorút fonnak belőlük, gyertyát helyeznek közéjük és imádkozni fognak, hogy méltón várják a Messiás születését!
- Megszűnne fájdalmam, ha tudnám, hogy Jézust várva, az emberek jobbá válnának, szívükben valóban megszületne a békesség és a szeretet mindennap eltöltené őket!- felelte a fenyő
A szél arra gondolt, hogy elmegy és megnézni, hova kerültek a kis ágak. Könnyű dolga volt, hisz őt nem látta senki, bárhová be tudott jutni, parányi résen, tátongó kulcslyukon.
Látott egy fényes palotát, bekíváncsiskodott. Gondolta, itt bizony nem fonnak koszorút, nem várják Jézust, mert megvan mindenük. Nagy volt az ámulata, amikor meglátta a kis családot, mindenki fonta az ágakat, faragta a gyertyákat, mosolyogtak.
A családfő imára kulcsolta a kezét és hálát adott Istennek, hogy megáldotta őket és mindenük megvan, amire szükségük van. Arra kérte gyermekeit, hogy válogassanak játékaik között és készítsenek csomagot a szegényeknek. Az anya is hozta befőttesüvegeit és csomagolta a játékok közé. Titokban elmorzsolt
egy könnycseppet a szeme sarkában, hisz pár évvel ezelőtt ilyen csomagot kaptak ők is az angyaltól. Szegények voltak akkor és kilátástalan helyzetükben csak az imára támaszkodhattak. Isten megsegítette őket.
A szél elégedetten ment tovább. Egy szegényes házhoz ért, ahol a család éppen vacsorázott. Kenyér volt és lekvár az asztalon. Mosolyogva majszolt a sok gyerek, finom volt az étel és ők hálásan fogyasztották. Vacsora után ők is adventi koszorút fontak és énekeltek, hívogatták az Üdvözítőt. Az illatos fenyőgallyak sem búslakodtak, ők is érezték, hogy milyen szép feladatot kaptak Istentől: megszépíteni a várakozást, reményt adni minden embernek, hogy Emánuel nemsokára megérkezik.
A szél bejárta a Földet, városok terein, templomok szentélyében, iskolák folyosóin, kórházak termeiben, mindenütt viszontlátta barátja, a fenyő apró gyermekeit. Az ágak integettek neki és a szél tudta, hogy jó helyen vannak. Teljesítették feladatukat és ez, habár áldozatot követelt tőlük, mégis örömmel töltötte el őket.
Advent van...szívünk mélyén van egy kis szoba, ahová Jézus szeretne beköltözni. Drága vendég, illik Őt méltón fogadni. Ebben a szobában lehet, hogy mindent ellepett a por, megsárgultak a terítők, áporodott benne a levegő. Tárjuk szélesre szívünk ajtaját, törölgessük le a port gondolatainkról, szellőztessük ki belőle a sok gonoszságot, bűnt. Díszítsük fel ezt a szobát jótetteink zöld ágaival, bűnbánatunk jó illatú gyertyáival. Várjuk Őt igaz szeretettel, keressük Őt a hajnali Rorátén, lássuk meg Őt a koldus szemében, halljuk meg szelíd szavát a gyóntatószék csendjében.
A szél indult a fenyőhöz, hogy elmondja neki, mit látott. Az emberek, akik akkor az utcán voltak, hallottak egy csengő éneket:

„Hív minket most egy tiszta szó,
szívek homályán átható:
Hagyjátok el már álmotok,
az égből Krisztus ránk ragyog.”
Könnyes szemmel, de boldogan, a fenyő énekelt...a szél kísérte.

Kolozsi Noémi Bernadette