Kiskunmajsaiak gyűjtöttek Böjte atya szárhegyi neveltjeinek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Rolunk_irak_Majsaiadomany16.jpgKiskunmajsa Gyergyószentmiklóson vendégeskedő küldöttsége tett látogatást hétfőn délután a Kájoni János Gyermekvédelmi Központban, és adta át az otthon gyűjtött pénzösszegről szóló adománylevelet. A pénz magánszemélyek és vállalkozások felajánlásaiból gyűlt össze – Böjte Csaba atya szárhegyi neveltjeinek küldték a majsaiak.

„1 millió 264 ezer forintot utaltak át a kollégáink a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szárhegyi otthonának számlájára hétfőn reggel” – tudatta a jó hírt a gyermekotthon vezetőjével és neveltjeivel Szekeres Béla, Kiskunmajsa alpolgármestere. Elmondta, az adománygyűjtést egy korábbi látogatást követően hirdették meg Gyergyószentmiklóson.
„Mély benyomást tett ránk az itteni látogatás, és mindannyiunkban megfogalmazódott, hogy hazamegyünk, és teszünk valamit a gyerekekért. A gyűjtés számunkra is váratlan eredménnyel zárult. Az említett összeg nagyságához nyilván hozzájárult az, hogy gyerekek támogatásáról van szó, az is, hogy adventi időszak van, és az, hogy Böjte Csaba atya neve megnyit szíveket és pénztárcákat is” – fogalmazott.
„Ezt isteni csodának tartom” – fogadta az adományt a gyermekotthon vezetője. Csergő Hajnal a vendégeknek elmondta, az összeget egy olyan munkálat fedezésére fordítják, ami már nem tűrt halasztást, és amibe úgy vágtak bele, hogy nem volt meg rá az anyagi fedezet. Kutat fúrattak az udvaron, mivel eredetileg patakvíz volt bevezetve az épület vízrendszerébe, ez pedig fogyasztásra nem volt alkalmas. Esőzésekkor sárral, iszappal teltek meg a vezetékek, a mosógépet sem lehetett használni. Tisztálkodáshoz, főzéshez gyakran kellett hozni máshonnan a vizet, fogyasztásra pedig állandóan vásárolni kellett.
„72 méter mélyre lefúrtak, ebben a kútban 40 méter mélyen biztosan lesz víz szárazság esetén is. Most már a szivattyú is bele van téve. Anélkül fogtunk neki ennek a munkálatnak, hogy lett volna rá pénzünk, de most ott tartunk, hogy a szükséges összeg 80 százaléka megvan. Mindez anélkül, hogy bárkitől is kértünk volna” – mondta Csergő Hajnal. Köszönetét fejezte ki az ajándékozóknak, Isten áldását kérve minden adakozóra.
Az otthonban lakó gyerekek verses-zenés előadással köszönték meg az adományt, Böjte atya pedig üzenetben hívta meg a kézbesítő küldöttséget Dévára, hogy személyesen mondhasson nekik köszönetet az ajándékért.
www.szekelyhon.ro