Tégy jót, és meglátod, milyen sok jóember áll melléd!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_80619.jpgAmint azt előzetesen meghirdettük, csütörtökön jótékonysági napot szerveztek Kisiratoson, a helybeli Pio Atya Gyermekotthon bővítése, korszerűsítése, illetve az itt élő gyermekek életkörülményeinek a javítása céljából. A program a kisiratosi római katolikus templomban p. Bőjte Csaba ferences szerzetes által a 11 órától bemutatott szentmisével indult, ahol prédikációjában Csaba testvér a szeplőtelen fogantatás ünnepén közvetlen, de lélekig ható beszédmódban Szűz Mária, Jézus édesanyjának az életén vezette végig hallgatóságát.

A szentmise végén ft. Zilahi András plébános mondott köszönetet Csaba testvérnek a szívhez szóló szentbeszédért, illetve a fáradozásaiért, amelyeknek a jóvoltából Erdélyben több ezer, de Kisiratoson is mintegy 15 szegény sorsú gyermekről gondoskodik, teremt számukra otthont, egyben biztosítva az iskola diáklétszámát, de gyarapítja a katolikus fiatalok, a hívek számát is.
Ezt követően Korondi-Józsa Erika polgármester mondott köszönetet Csaba testvérnek a Kisiratosért kifejtett munkájáért, majd vázolta a Pio Atya Gyermekotthon épülete felújításának, bővítésének a szükségességét. Ennek a céljaira szervezték a következő jótékonysági műsort is, amihez minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt, ugyanakkor a jelzett célra történő adakozásra is kérte őket.
Jótékonysági előadás
A jótékonysági műsort Almási Gábor történelemtanár vezetésével a helybeli Páter Godó Mihály Általános Iskola énekkarának a fellépése nyitotta meg. Utánuk Juhász Kálmán vezetésével, Korondi-Józsa Erika jelenlegi, valamint Almási Vince leköszönt polgármester közreműködésével, a Rónasági citerazenekar zenés-énekes programja következett. Utánuk az ugyancsak Almási Gábor által dirigált Szalbek vegyes kórus, végül az összevont diák- és felnőtt kórus adott igen színvonalas hangversenyt. A jótékonysági előadás kuriózumának számított a Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonának a lakóinak, korhű ruházatban előadott, Árpád-házi Szent Erzsébet életét szemléltető, igen tanulságos előadása. Annak megrendítő jelenete volt a mondaszerinti eset, amikor is az anyósának az ármánykodása miatt Erzsébet férje, Lajos ellenőrizte a kötényében hordott, élelmiszernek gondolt csomagot. Az viszont isteni sugallatra rózsákká változott.
Szeretetvendégség, baráti beszélgetés
A jótékonysági előadás végén Valent Pál, a Pio Atya Gyermekotthon társvezetője a résztvevőket a községháza nagytermében adott szeretetvendégségre hívta. Köztük, szokásához híven, idén is megérkezett a borosjenői fogtechnikus, Mészáros Dávid, aki a maga és a felesége, Katalin nevében idén is „Jónak lenni jó” felirattal ellátott, 9 kilós tortával ajándékozta meg a gyermekotthon lakóit. A tortát maga vitte a községháza nagytermébe, ahol a meghívottak között ismét jelen volt az anyaországi testvértelepülés, Lökösháza küldöttsége, Szűcsné Gergely Györgyi polgármester vezetésével.
Korondi-Józsa Erika polgármester köszöntőjében szeretettel üdvözölte a vendégeket, név szerint kiemelve az újra Kisiratoson tartózkodó Csaba testvért, illetve Szűcsné Gergely Györgyi lökösházi polgármestert és kíséretét. Rájuk mindig számítani lehet, hiszen a rendszeres látogatásaik alkalmával soha nem érkeznek üres kézzel. Szűcsné Gergely Györgyi üdvözlő szavait követően kifejtette: már harmadik éve pályáztak sikeresen a Kölcsey Ferenc Alapítványhoz, ahol idén is 150 ezer forintot nyertek a kisiratosi könyvtárnak vásárolt könyvekre. Emellett gyűjtést is szerveztek a Pio Atya Gyermekotthon számára, ahova pénzadományt, édességet, társasjátékokat hoztak. Az adományról pontos kimutatást hozott, amit felolvasott, majd az átadáskor aláíratott Korondi-Józsa Erika polgármesterrel. Ugyanakkor a helybeli gyermekotthonnak a Lökösházi Románok Szövetsége is gyűjtést szervezett, a képviselőjük az adományt át is adta az otthon vezetőinek.
P. Böjte Csaba a gyermekotthon vezetői, illetve a maga nevében is megköszönte a jótékonysági program szervezőinek, a lelkes embereknek a fellépését, illetve minden jószívű adakozónak a támogatását. Mivel a kisiratosi gyermekotthon egykori két lakóját is magával hozta, a testvérpár, egyetemista nagy szeretettel emlékezett vissza a kisiratosi évekre. A pályakezdő fiatalok gondjait felkarolva, P. Böjte Csaba a jelen lévő településvezetők figyelmét felhívta a pályakezdő fiatalok támogatásának a fontosságára. Az akkor a leghatékonyabb, ha közadakozással vagy községi erőforrásokból házat, lakást biztosítanak számukra. Mert az erdélyi magyarság, főleg a fiatalság kivándorlását azzal lehetne csökkenteni, ha a fiataloknak otthont biztosítanának. Mert akinek saját otthona van, az sokkal jobban kötődik a szülőföldjéhez. Tégy jót, és meglátod, milyen sok jóember áll melléd – idézte a szállóigévé vált mondást.
A házigazdák által biztosított állófogadáson még sokáig, baráti hangulatban elbeszélgettek.
Utólagos értesülésünk szerint, a csütörtökön megszervezett jótékonysági programon mintegy 5 ezer lej gyűlt össze a Pio Atya Gyermekotthon korszerűsítésre, bővítésére. Az összegért a szervezők, valamint a Gyermekotthon vezetősége ezúton is köszönetet mondanak. Tehát az induláshoz egybegyűlt a pénz, ami viszont távolról sem elég a munkálatok kivitelezéséhez, ezért további adományokat köszönettel elfogadnak, ilyen jellegű bejelentéseket folyamatosan várnak a Gyermekotthon 0040/758/015-077-es telefonszámán vagy a Facebook címen. 
www.nyugatijelen.com