Borbarátságból segítség Böjte Csaba gyerekeinek

Kellemes megpróbáltatás: több mint tízféle bor kóstolásaA barátság itala szolgált eszközként a segítségnyújtásra, hogy Böjte Csaba szárhegyi otthonának fenntartása kicsit könnyebb legyen. A Lázár-kastélyban tartott rendezvényen bormustra és kiállítás mellett az igazi szegedi paprikával is megismerkedhetett a közönség.

Egyszerű, akár az egyszeregy. A szegedi paprikakutató, Somogyi György eldöntötte: a Böjte Csaba otthonában élő gyerekeknek minőségi fűszerpaprikával kell készüljön az étel. Barátai segítségével sikerült ez, majd jött az újabb ötlet: borász barátok járulhatnak hozzá, hogy a betérő vándort a barátság italával fogadják az otthonban, boreladás bevétele jusson a gyerekek javára. Erdélyiek és magyarországiak fogtak össze, és a Lázár-kastélyban paprikabemutató, bormustra és kiállítás mellett jutott hely a mangalicasonka dicséretére, a kibédi kenyér és hagyma népszerűsítésére, a kicsiknek még palacsintapartit is szerveztek június 15–17. között.
A rendezvény támogatói között szerepel a Kis-Küküllő Menti Szőlészeti Társulás, az RMGE Maros és Arad megyei szervezete, a Szegedi Akadémiai Bizottság Kertészeti Munkabizottsága, a Budapesti Corvinus Egyetem SZBI Kecskeméti Kutatóállomása, a magyarországi Szatymaz község és a romániai Kibéd önkormányzata, és még sokan mások. Boraikat hozták, tudásukat osztották meg, dr. Hajdú Edit, a Budapesti Corvinus Egyetem Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa előadásában alapos ismertetőt nyújtott a szőlőről, szőlőtermesztésről és borkészítésről. Szólt a filoxéra avagy szőlögyökértetű által okozott mérhetetlen károkról. A száraz bor dicséretére is sor került, amint a szakember mondta, a borászat művészet, édes bort könnyebb készíteni, mert a cukor ápol és eltakar, az édesben jobban elrejtőzik a borhiba. „A bort azért állítjuk elő, hogy örömet szerezzünk az embereknek” – fogalmazott Hajdú Edit.
Komjáti Endre vállalkozásának termékeit hozta: az eredetvédett szegedi paprikát, mely „úgy készül, mint borok között a tokaji aszú”. A törökborsként is emlegetett, papríkatónak is nevezett fűszer kereskedelemben kapható válfajaira is felhívta a figyelmet: mielőtt megvennénk, érdemes megnézni az apró betűket is a csomagolásán. Mint mondta, nem csak az erdélyi üzletekbe kerül afrikai származású, alacsony minőségű porpaprika, Magyarországon is gyakori, hogy „a szegedi paprika kínai”. Sokszor a szegedi elnevezés csak annyit fed, hogy ott van a gyár, a csomag tartalma azonban máshonnan származik. Rendszeresen juttatnak igazi ízesítőt Böjte Csaba otthonaiban, céljuk, hogy a gyerekek időben megismerjék, értékeljék a minőséget.
Az eseményről nem hiányozhattak a borbarátokSeprődi József dicsőszentmártoni borász a borvilágba kalauzolt. Kóstolásra kínáltatott Dunai János (Cegléd) Juhfarok bora, a szegedi Akadémiai Bizottság Kertészeti Munkabizottságának Kövidinkája, Karátja, Szirénje, a bölkényi Kozma Ferenc Fehér Leánykája, a kelementelki Balogh Gyula Fehér Leánykája, 2008-as, illetve 2011-es Neuburgere, Miklós Gyula (Küküllődombó) Fehér Leánykája, a Barabássy család héderfáji Olasz Rizlingje, a Seprődi József pincéjéből származó Sauvignon Blanc, Traminer, Zweigelt. Ami nem kelt el a rendezvény alatt, az otthonban kötött ki, segítségnyújtásképpen. A barátságból kialakult kapcsolatok további erősítéséről is beszélgettek a támogatók, elhangzott, jó lenne, ha a magyarság összetartása abban is megnyilvánulna, hogy cserekereskedelmet folytassanak az egy nemzet tagjai. Somogyi jelentette ki: a legszebb az lenne, ha a székelyföldi pityókát magyar mangalicahússal főznék, szegedi paprikával fűszereznék, mert az önrendelkezés itt kezdődhet el.
Balázs Katalin
www.szekelyhon.ro