Közösségépítés, tanulás, jókedv – Évzáró a dévai Szent Antal házban

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_antalrp.jpgFelszabadult hangulatú, játékos előadással búcsúztatták az idei tanévet a dévai Szent Antal házas gyerekek.

A telepi római katolikus plébánia mellett működő Szent Antal ház az utóbbi években igazi közösségi házzá lett, ahol Albert Leánder plébános szavai szerint helyet kaphat mindenki, aki valami szépet, jót akar tenni. Így hol a cserkészek, hol a kórus, hol a Renaissance tánccsoport, hol a beszélgetésre, pingpongozásra beugró fiatalok népesítik be a házat.
Az eredeti és ma is érvényben lévő célja azonban a háznak: délutáni foglalkozást biztosítani a dévai magyar gyermekek számára. – 15 évvel ezelőtt az akkori plébános, Böjte Mihály atya indította el a Szent Antal házat, a mallersdorfi ferences nővérek segítségével. Akkor ugyanis a dévai magyar gyermekek még különböző román iskolák tagozatain tanultak, és fontos volt az, hogy valahol találkozzanak, igazi közösséget alkossanak. Emellett nagyon sok családban gondot jelentett a gyermekek délutáni felügyelete, nevelése. Erre is megoldást próbált kínálni a Szent Antal ház – meséli a kezdeteket Albert Leánder plébános. Az ide járó gyermekek a tanórák után meleg ebédet kaptak, a kisebbek lepihentek és a délután folyamán felügyelet mellett elvégezték a napi házi feladatokat.
Az évek során sokféle változás történt a ház táján, de ma is az eredeti célhoz hűen működik. Öt esztendővel ezelőtt a ferences nővéreknek vissza kellett menniük Székelyudvarhelyre, nem vállalhatták tovább a nevelői munkát. Azóta két nevelővel működik a ház. Némi változást hozott az is, hogy időközben beindult az önálló dévai magyar iskola, ahol szintén lehetőséget kínálnak a délutáni foglalkozásra. Az iskolában azonban csak délután 4 óráig lehet maradni és vannak szülők, akik csak késő délután tudnak a gyermekekért menni. Ezért ők inkább a Szent Antal házat választják. – A nevelésben nyújtott segítség mellett azonban fontosnak tartom azt is, hogy a gyermekek itt egy egészen más környezetben lehetnek. A tanuláson kívül igyekszünk közösségépítő, nevelő célú játékokba és a plébánia ünnepeibe, életébe is bevonni őket – mondja Leánder ferences atya.
A Szent Antal ház fenntartását nagymértékben az Erdélyi Ferences Rendtartomány, illetve a plébánia vállalta fel. Emellett, lehetőségükhöz mérten, a szülők is bepótolnak az anyagiak biztosításába. Mindannyian úgy vélik, gyermekük messze többet kap mind lelkiekben, mind a nevelés terén annál a jelképes adománynál, amivel ki-ki tehetsége szerint hozzájárul a ház fenntartásához. Az itt nevelkedett gyermekek, fiatalok olyan közösséggé kovácsolódnak, melynek tagjai évek múltán is kapcsolatban maradnak egymással és a plébániával. Ebben nagy szerepe van az éves rendszerességgel megszervezett nyári, s újabban téli táboroknak is, amelyek életre szóló élményekkel gazdagítják a gyermekeket.
Idén 20 elemi osztályos és gimnazista diák járt délutánonként a dévai Szent Antal házba. Két humoros színdarabot, illetve egy könnyed táncot bemutató év végi műsorukból sugárzott a jókedv és öröm. Érezni lehetett, hogy a gyermekek szívesen járnak ide, s bár itt is tanulni kell, számukra ez a ház – a „Szent”, ahogy egymás közt nevezik – elsősorban a játékról és baráti közösségről szól.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com