II. Sződligeti Zenei Tábor - 3. nap

Vasárnap délután lázas készülődés volt a plébánián. Déltől főtt a vacsora az esti szeretetvendégségre, háromtól gyülekeztek a táborozó gyerekek is, terítettek, majd a templomban előadandó énekeket próbálták.

 

 

Öt órára megtelt nemcsak a templom, de még a Szabadság tér is emberekkel volt tele. A hívek olyan sokasága várta Böjte Csaba atyát, hogy Sződligeten talán még soha ennyi ember nem vett részt egyszerre szentmisén.
Feszült izgalommal lestük az órát, már megvolt a második beharangozás, Böjte atya még sehol. Telefonon próbáltuk utolérni, kiderült, már nagyon közel jár, de néhány percet késik. Sebaj - gondoltuk, hiszen a templomban ott ülnek ünnepi díszbe öltözve Csaba testvér gyermekei, akik itt, Sződligeten éppen zenei táborban vannak. Máté tanár úr vezetésével gyönyörűen énekeltek az egybegyűlt testvéreknek, míg Csaba testvér megérkezett és végre megkezdődhetett a szentmise.
A szentmisét követő szeretetvendégség fényét nem csupán Böjte Csaba jelenléte emelte, de az egyik gyergyószentmiklósi kislány születésnapja is erre a napra esett. Hála Kádár Annának és barátainak a 17 éves Ibolya külön szülinapos tortát, a többi gyermek pedig egy óriási, nemzeti színekben tündöklő tortát kapott. És mit keresett a piros-fehér-zöld tortán a svéd zászló? A magyarázat egyszerű: a torta egy Svédországban élő magyar házaspár ajándéka volt, az anyaországban nyaraló, erdélyi székely-magyar gyermekeknek. Mindezt rengeteg plusz ajándékkal tetézték meg Annáék: gyermekenként külön ajándékcsomag, ingyen állatkerti belépők, és a budapesti kirándulás költségei.
A tábor programjaihoz is számos felajánlás érkezett, melyeket és a többi adományt is hálás szívvel köszönjük minden adományozónak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei nevében!
A szentmise és a tábor 3. napjának képei megtekinthetők a képtárban, illetve  IDE kattintva.
www.soosgabor.gportal.hu