Csaba testvér és az ő derűje

Korunk legismertebb, legtiszteltebb papja egy ferences szerzetes: az Erdélyben naponta csodákat tevő Böjte Csaba. Ülhettem vele már egy asztalnál, töprengtem azon: mi az a különös valami, ami árad belőle? A ferences lelkiség?

A szerzetesek elmélkednek arról, milyen volt a rend alapítója, Assisi Szent Ferenc, az ő istenkapcsolata, hogyan viszonyult ő az emberekhez és a világhoz.
Csaba testvér sem véletlenül lett ferences. Autóvillamossági szerelőnek tanult, éveken át bányászként dolgozott a Hargitán, s ezek után lett pap. A Ceausescu-rezsimben. Amelyik édesapját egy verse miatt hétévi börtönre ítélte. Szabadulása után másfél hónappal elhunyt. Csaba testvér titokban, 1982-ben jelentkezett papnak. Tíz év múltán  Dévára került, ahol utcagyerekeket vett oltalmába. 1992-ben hiába szólították fel többször is a román hatóságok az épület elhagyására, azt válaszolta: a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Nem tették.
Csaba testvér jóval később fogalmazta meg: "Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke."
Mi hát a ferences lelkiség? Olyasmi, mint a jó légkör egy családban: az a megfoghatatlan valami, ami kirajzolódik a családtagok egymáshoz és a világhoz való viszonyából. Az életnek ezek a legrejtettebb, legtörékenyebb, de legmeghatározóbb valóságai. A ferenceseknél a szegénnyé lett gazdag fiú, Szent Ferenc nyomán haladva olyan magától értetődő az Isten- és az ember-szeretet, a testvériség, a szolgálat. A vállalt kicsinység-szegénység. És a derű, ami jellemzi Csaba testvért.
Szerző: Némethy Mária
www.vasnepe.hu