Bővebben: Mennyire él Krisztus a szívünkben…A szeretet tudatos döntés a másik mellett, kitartás akkor is, ha a szívem éppen nem támogat ebben.
Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.
Szívből jót tenni nagyon nehéz egy olyan embernek, akitől legszívesebben „falra másznánk”, aki állandóan keresztbe tesz, aki rosszindulatú. Neki nehéz, de Jézusnak – aki őt is szereti, aki azt mondja, „amit vele teszel, azt nekem teszed meg” – már szívből tudunk jót tenni.
Ezért nem vagyunk számítóak, őszintétlenek, ha jót teszünk akkor is, ha szívünk, gyarló emberi természetünk másfelé vinne minket.
Csaba testvér

Bővebben: Adventi lelki nap SzegedenSzegeden adventi lelki napot tartunk az alsóvárosi ferences templomban, most vasárnap, 2018 dec. 9-én, 10.30 órától. Az előadást, a szentmisét Böjte Csaba atya tartja.
Program: 
10.30 - 11.00 - Nagyszalontai gyerekek előadása
11.00 - 12.00 - Csaba testvér tanítása
12.00 - 13.00 - szentmise ...
Kép: Nagyszalontai gyerekeink Szent Ferenc szerepében

Bővebben: Uram irgalmazz…Egyedül Isten bocsájtja meg a bűnöket, nem a pap -ő csak továbbítja Isten bocsánatát , mint vízcsap a vizet. 
A feloldozást maga Isten adja. 
Csaba testvér 

Bővebben: EZT A FÖLDET ELHAGYNI NEM SZABAD...Márton Áron Gyulafehérvárról Dévára ment  1942. június 14-én, azonnal, amikor az Antonescu csendőrei és fináncai által végrehajtott embertelen rekvirálások után vigasztalni kellett a szórványban élő magyarokat: "Eljöttem közétek, hogy titeket megvigasztaljalak, mert látom, hogy vállaitokon a kereszt súlyosabb, mint máshol. ... Nem csodálkozom, hisz megdöbbenéssel értesültem arról a kegyetlen intézkedésről, mellyel illetékesek még gyermekeitek szájából is kivették a mindennapi áldott kenyeret. ... Nekünk helyt kell állnunk.
EZT A FÖLDET ELHAGYNI NEM SZABAD, MERT EZ A MIÉNK. ...
MI ITT NEM VAGYUNK IDEGENEK,
MI OTTHON ÉREZZÜK
ITT MAGUNKAT MÉG AKKOR IS,
HA EZ MÁSOKNAK NEM TETSZIK."
(Kézirat a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban. 
Közli: Márton Áron hagyatéka 2. kötet, 55-56. old.)

Bővebben: Gyertyák...Farkas Imre, jókai lakos igen nagy örömet okozott nekünk!! E kedves felvidéki jótevőnk sok - sok adventi gyertyával ajándékozta meg a házainkat!  A gyerekek, a kollégák, szép adventi koszorúkat készítettek, azért, hogy szebb legyen az ünnep!! Hálás szeretettel köszönöm a nagylelkű adományozó jóságát, ugyanakkor a jó Isten áldását kérem az adventi koszorúkat kötő gyerekeink, kollégáink mindkét kezére!!
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Sydney magyar iskola!! Sydney magyar iskola!! A gyermekeké a jövő, értük érdemes összefogni Déván, Budapesten, Sydneyiben is, de a világ minden egyes városában, falvában, mert, aki egyetlen egy gyereket is szeretettel egy tekintet erejéig is befogad, az az élő Istent fogadja az ő életébe!
Szeretettel,
Csaba t. 

 

Bővebben: Hála és köszönet...Hála és köszönet Kéri Csabának és az ő kedves barátainak a dec.3-i jókedvű találkozóért!! 
Szeretettel, 
Csaba t.
HaverVagy - "Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé." Böjte Csaba
December 3-án este Csaba testvér hetedik alkalommal látogatott el a HaverVagy elnevezésű, zömében fiatalokból álló közösségbe Budapesten. A ferences szerzetes szinte Ausztráliából érkezett az estre, hogy arról beszéljen népes hallgatóságának: milyen jó jónak lenni!!! Milyen jó segíteni a rászorulón, a másikon.
Az esten bemutatkozott Nagyfalusi Éva, aki egy nagy multi cég (a Mars csokoládé) vezető pozícióját hagyta ott és dolgozott Csaba testvérnél Déván, hogy mára egy saját otthont vezessen, valamint eljött Érsek Emese, aki Karácsonykor 1200 gyermek kívánságának teljesítését szervezi és egyik főszervezője volt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 25 éves szülinapi ünnepségének az Arénában.
"Nem adhatsz lángot a gyertyának úgy, hogy annak fénye a Te arcodat is be ne ragyogja. Böjte Csaba

Bővebben: Mi fontos…Mi fontos…… találkozás az élő Istennel…
A szeretet lényege nem az önmagam nézése, hanem a találkozás, a másikhoz való odafordulás.
Csaba testvér

Bővebben: Haza értünk...Istennek hála sok szép emlékkel haza értünk a csodaszép Kárpátmedencében, itt vagyok Budapesten!! 
Mindenért a gondviselő Istennek hálát adva, 
Csaba t.