Bővebben: Évácska...Évácska a mi kedves dévai tanítónénik, ő volt az első pedagógusunk, vele kezdődött a Szent Ferenc Alapítványnál az oktatás!! Négy évig dolgozott nálunk, aztán Jézus Krisztus elszerette tőlünk!! Ma szerzetesnővérként szolgálja Teremtőjét, és népünket! Nagyon szeretem, büszke vagyok rá és az ő általa tanított,  nagyra nőtt gyermekeinkkel Isten áldását kérem életére, legszebb álmaira!!  
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Szószólónk…A Szűzanya nem hatalmas prédikációkkal nőtt fel oda, hogy a Mennyek Királynéja legyen. Mai értelemben nem volt sztár, egy szürke kis palesztinai falu lakója volt, úgy élt, mint bárki más, de mindennapi feladatainak teljesítése és Istenre való hagyatkozása, feltétlen bizalma által felnő ahhoz, hogy a mennyek Királynéja legyen: elfogadja Szentlélektől a gyermeket, vállalva azt is, hogy nem hisznek neki, félelmek és bizonytalanságok ellenére kész ,,igen”-t mondani; menekültté válik Egyiptomban; bár nem mindig érti, mégis kitart Jézus mellett; Jézus nyilvános működésének kezdetén és végén is Mellette van, elkíséri a keresztúton, a kereszt alatt Vele szenved, és az apostolokkal együtt megkapja a Szentlelket.
Csaba testvér
A fénykép a  mai dévai esti szentmisén. 

Bővebben: SzomorúÉrvénytelen lett a házasság fogalmának alkotmányos védelmét kitűző romániai népszavazás, mivel a választásra jogosultak csupán 21,1 százaléka nyilvánított véleményt a szükséges 30% helyett. Az egy férfi egy nő házasságán alapuló család alkotmányba iktatása mellett a résztvevők 91,56 százaléka, 3.531.732 személy szavazott.
Kép: Dévai diákok tánca

Bővebben: 25 éves a Szent Ferenc AlapítványA dévai ünnepségen mosolygó arcú, ügyes, tehetséges nagyszalontai, petrozsényi, szászvárosi, torockói, zsombolyai és dévai gyerekek, fiatalok léptek fel. Tánccal, dallal, szépen szóló furulyaszóval, gitárjátékkal, valamint Szent Ferenc életét felidéző csodálatos színdarabbal köszönték meg Csaba testvérnek és a támogatóknak mindazt, amit évek óta, folyton megújuló lelkesedéssel értük, gyerekekért, fiatalokért tesznek. Isten áldása legyen ezután is az Alapítvány tevékenységén!
Kásler Izabella

Bővebben: Jó vagy gonosz…Jézus nagyon világosan beszél arról, hogy van gonosz lélek, aki „ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el” [1Pét 5,8], aki szeretne mindent tönkretenni. Senkit nem akarok megijeszteni, de a világ, amelyben élünk, nemcsak az Isten világa, hanem a bűnnek, a gonosznak is a világa. 
Csaba testvér 

Bővebben: Isten fizesse vissza százszorosan!A Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó csikcsicsói gyerekek, hálásan köszönik Csíkrákos községnek a krumplit, almát, pénzbeli adományt, amelyet gyűjtöttek, az Alapítvány javára és amelyből mi is részesültünk.
Isten fizesse vissza százszorosan!

 

Bővebben: Akarva vagy akaratlanul…A véletlenül vagy tudatlanságból elkövetett bűnöket bünteti a világi bíróság, persze az enyhítő körülményeket figyelembe veszi.
A világban a törvény szabályainak nem ismerete nem mentesít az ítélet alól. De a földi bíróság „nem lát a vesékbe”, ezért sokszor elfogult ítélet is születhet a földi bírák szájából.
Pietrelcinai Szent Pio atya nagyon szépen fogalmazza ezt meg: „Az ördögnek egyetlen bejárata van a lelkünkbe: az akarat; egyéb rejtett kapuk  nincsenek. Nincs olyan bűn, amit nem akarattal követtek el. Ha az akarat nem egyezik bele, nem bűn történt, hanem emberi gyengeség.”      
Csaba testvér

Bővebben: Isten drága ajándéka a gyermek, az unoka!!Isten drága ajándéka a gyermek, az unoka!! Editke által is nagytata lettem!! Teremtőnktől áldását kérem a kisbabára és a drága családjára! Jól sikerült baba, érdemes belőle repetázni.
Szeretettel, 
Csaba t.
Ennél szebb... Köszönöm Istenem, annyi idő után újra láthattam Édesapám... aki szárnyai alá vett!
Pál Edit