Istennek legyen hála újból megtapasztalhattuk, hogy az emberek mennyire szeretik a jó Istent, hisz az Istentiszteletekre, a szentmisékre mindenütt rengetegen összegyűltek, hogy buzgó imádsággal, jó testvérekként köszöntsük az élet Urát, azt, ki egy ilyen szép szülőfölddel ajándékozott meg bennünket!
Kedves Gyermekeim, itt a nyár, telnek a napok és én szeretettel kérdem, hogy mire adjátok oda a Teremtőnk drága ajándékát, a létet, a pergő, soha vissza nem térő perceket!?
Gábor atya meghívására részt vehettem a Barkai búcsún! Felvidék egyik legnagyobb katolikus rendezvénye a Kármenhegyi Boldogasszony búcsúja! A csatolt képek talán éreztetik egy búcsú hangulatát: bűnbánat, szentgyónás, örömteli közös ima, még a szakadó esőben is, s utána egy közös finom ebéd sok sok jókedvvel, szeretettel.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány néhány diákja, egy hónapig gyakorlaton voltak Törökországban. Mivel ott mostanság kicsit zűrösebb a helyzet, mindenki izgult értük és aggódott, de hála Istennek ma hazaértek éppen, egészségesen, és több tapasztalattal, mint amikor elmentek. Fogadjátok el Roman Anca beszámolóját, az ottani eseményekről.
Augusztus első hetében hívnak, várnak Szovátára táborba! Az idén Márton Áront, Erdély nagy püspökét szeretnénk felkérni, hogy aug. 1-7 között legyen mesterünk, útmutatónk!!
A részleteket meg lehet beszélni és a részvételi szándékot is lehet jelezni a ház vezetőjénél Bojoievschi Évánál: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szeretettel,
Csaba t.
A Szent Ferenc Alapítvány házainál mindig is örömmel vártak minden vendéget, de mostantól még nagyobb örömmel és szeretettel várnak titeket. Érdeklődni a következő email címen lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a 06205086596-os telefonszámon Gidofalvi Timeánál.
Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, sok ezer nehéz sorsú kisgyermek pártfogója, Böjte Csaba atya szentelte fel a főváros XIX. kerületében, a székelyföld kincseit bemutató Székely Tündérkertet.
www.n1tv.hu
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Böjte Csaba ofm
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Sydney-i állatkertben