2018. június 24. - Vasárnap, Keresztelő Szent János születése

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_3030.jpgJó látni, hogy minden dolog igazából egy - egy gyermek születésével kezdődik! Valakik igent mondanak az életre, vállalják a gyermeket, születik egy baba, és a világ történelme más irányt vesz! Hogy képes egy marék por ebbe vagy abba az irányba kilendíteni a világ kerekét? Gyerekeket nevelek hosszú évek óta, de soha egy percig sem éreztem azt, hogy egyetlen élet is lenne amit szabadon formálhatok! Minden gyerek egy csoda, önálló élet! Természetesen számon kérik, hogy mint szülő vagy nevelő mit tettem, mit mulasztottam el, de az utolsó ítéletre mégsem állhatok oda senki helyett Isten elé! Mindannyian kik e földre születtünk, magunk kell magunk sáfárkodásáról számot adnunk, mert minden élet, hatalmas hegyeket hordozó erő, független és szabad! 
Mennyi energia van egyetlen emberben? Az energia egyenlő a tömeg és a fénysebesség szorzatának a négyzetével. Félelmetes pusztító vagy építő erő minden egyes gyermek! Rombol vagy épít, a benne lévő erőművet, hogy mire használja, az az ő döntésének a szabadsága! Szent János próféta áldássá vált! "Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." Mt 11.11 
Te ezt a félelmetes erőt mi benned van, mire használod!? 
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Lány a magasban, a Nagyszalontai házunkból, kit már egy évtizede nevelünk.
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki.
A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!”
Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent.
Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
Lk 1,57-66. 80