Házasság Hete 2008

Image„Soha nem látott összefogás a házasságért"

A Magyar Evangéliumi Szövetség Aliansz szervezésében először rendezik meg feburár 8. és 11. között a Házasság Hete – ajándék – tudsz jobbat? című kampányt Magyarországon. A sorozat célja, hogy Bálint napon és az azt megelőző héten a házasság intézményének fontosságát soha nem látott összefogással, közösen hangsúlyozzák a keresztények.

Január 31-én sajtótájékoztatón ismertették a kampány céljait és a várható programokat. A sajtótájékoztatón részt vett Bíró László püspök, az MKPK családpasztorációs referense, Pálhegyi Ferenc, a Biblia Házassággodozó alapítója, Pintér Márta evangélikus lelkész, Csepregi András evangélikus lelkész, az OKM Egyházi Kapcsolatok Titkárságának titkárságvezetője, Székely András közgazdász, valamint a rendezvény „házaspárja": Döbrentey Ildikó és Levente Péter.

 

Image 

Az Aliansz megfogalmazása szerint: „A Házasság Hete Isten tervét mutatja be egy férfi és egy nő házasságáról a mai modern társadalomnak. Egy olyan széleskörű keresztény és szakmai összefogásra törekszik, mely képes gyakorlati példamutatással, tudományos tényekkel, valamint bibliai és erkölcsi érvekkel alátámasztani a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott környezetben élő házaspárok és családok felé. A „Házasság Hete" nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről; mindazonáltal igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt."
A sajtótájékoztatón Bíró László püspök a házasságon alapuló család értékéről szólt röviden, hangsúlyozva, hogy családbarát társadalom és családbarát kormány nélkül a család csupán vegetál. Ez a hét segíthet, hogy családbaráttá váljob társadalmunk, s ezért maguk a házaspárok is tudnak küzdeni.
Pintér Márta lelkésznő többek között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának munkájáról beszélt, amelyben nagy hangsúlyt kap a család és a házasság értéke.
Pálhegyi Ferenc a homokra és a sziklára épített házhoz hasonlította házasságot, amely biztos alap nélkül nem marad meg.
Csepregi András lelkész a Biblia évéhez kapcsolódva elmondta: a Bibliában Isten férfi és nő kölcsönös szeretetén nyugvó életmodellt mutat nekünk, amely a házasság alapja.  
Székely András, a Semmelweis Egyetem magatartástudomány kutatója azokról a közelmúltbeli kutatási eredményekre hívta fel a figyelmet röviden, amelyek szerint a házasság milyensége, egy férfi és nő kapcsolata, életformája nagy hatással van akár a házaspárok élethosszára is.

A Házasság Hete házaspárja saját életükből vett példák alapján hangsúlyozták a szerelem, és a fiatalok elé állítandó példa fontosságát. A szerelemnek vissza kell kapnia méltóságát – mondta Döbrentey Ildikó –, mert a fiatalok számára e szó jelentése ma sokszor csak az ösztönökre szűkül. „A szerelem életre szóló játék, amelyben szabad és boldog gyermekek lehetünk, egy csupán kettőnkre tartozó titkokkal teli világban." Levente Péter elmondta, élete egyetlen eredményének tekinti házasságát. Minden más messze elmarad mögötte. A biztos alapon nyugvó házasság egyik példájaként említette, hogy benne nincs helye a sértődésnek, amely a  bosszút vonja maga után, csupán a megbántódásnak, amely magában rejti a megbocsátás lehetőségét is.

 

Image 

A Házasság Hete

A mozgalom Richard Kane egyéni kezdeményezésére indult el 11 évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban. Fő célkitűzése, hogy újszerű és kreatív módon ismertesse meg az emberekkel azokat a hagyományos értékeket és bibliai alapelveket, amelyek alkalmazása sikeressé és örömtelivé teheti házasságukat. Azóta minden évben február 14., azaz Valentin nap környékén a brit egyházi és világi sajtó nagy figyelmet szentel a házasság népszerűsítésének változatos programok, riportok, előadások, cikkek közzététele révén. 2007-ben Svájcban és a Cseh Köztársaságban is megrendezésre került a Házasság Hete és idén több európai ország csatlakozik.

 

Image 

Programok
Február 11-13-én, hétfőtől szerdáig esténként 18 órától Pálhegyi Ferenc tart előadássorozatot a házasságról a Magyarországi Ökumenikus Tanács épületében.
Február 14-én, Bálint napján meghirdetik a Nyitott templomok napját, amelyhez minden helyi gyülekezet csatlakozhat oly módon, hogy ezen a napon lehetőséget biztosít bárki számára házassági esküjének megerősítésére illetve lelkipásztori áldás kérésére.
Ezen a napon ünnepélyes keretek között 40 évi közös élet után Levente Péter és Döbrentey Ildikó is megújítja házassági fogadalmát a Deák téri Evangélikus Nagytemplomban.
További információk a Házasság Hete honlapján olvashatók.
Magyar Kurír