Nemzetközi szeminárium a leszerelésről a Vatikánban

ImageA Béke és Igazságosság Pápai Tanácsa szervezésében április 11-én és 12-én nemzetközi tanulmányi szemináriumra kerül sor neves tudósok és szakértők részvételével.

 

 

 

 

 

A szeminárium témája: „Leszerelés, fejlődés és béke: távlatok a teljes körű leszereléshez", amely XXIII. János pápa Pacem in Terris kezdetű enciklikájában javasolt teljes körű leszerelés gondolatára épül. A szervezők arra a kérdésre is választ akarnak adni, hogy hogyan valósítsuk meg a teljes leszerelést nemcsak a fegyverekre vonatkozóan, hanem és mindenekelőtt az emberek szívében.

Az első ülésen a résztvevők etikai és lelki szempontból közelítik meg a témát, illetve fejlődés és a béke geopolitikai feltételeiről lesz szó. A második ülésen a témák között szerepel például a nemzetközi fegyverkereskedelem, a civil- és a katonai gazdálkodás, valamint a leszerelés és az emberi jogok viszonya. A találkozó harmadik részében kiemelik mindazon kormányzati és nem kormányzati szervezetek, vallási és nemzetközi intézmények szerepét, amelyek a teljes körű leszerelésben való együttműködésre hivatottak.
Az előadók között szerepel Jorge Urbina, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1540-es bizottságának elnöke, Sergio Bastianel, a Pápai Gergely Egyetem rektorhelyettese, Guy Feuer a párizsi Sorbonne egyetemről, valamint Keith Michael Patrick O'Brien bíboros, a Skót Püspöki Konferencia elnöke – írja a SIR.
 
Magyar Kurír