Felszentelik a Székely Kálváriát

ImageNagypénteken 15 órától Tamás József püspök vezeti az első keresztútjárást az Ugron-kápolnához.

 

 

Az imádságos ünneplés a Szejkén, a Mál-tető aljában kezdődik papjaink és az Ugron-család tagjainak jelenlété­ben. Szeretettel hívják és várják mindazokat, akik áldásért fohászkodva hisznek abban, hogy ez az új Kálvária a lélek felemelkedésének „eszköze”, az elcsendesedésnek, az ember önmagára találásának átimádkozott helye lesz városunkban.

Befejezés előtt állnak a stációk. Az Ugron-család kezdeményezésére a pályázat nyertese, Zavaczki Walter szobrászművész sziklatömbökbe véste-faragta a domborműveket. Alkotóterében még egymás közelében állnak a keresztút „állomásai”, amelyek péntektől igazi stációt jelentenek. Emléket állított a főegyházmegyei millenniumnak, történelmi múltnak ugyanakkor jövőt remélő igyekezetnek – alkotása révén lelkiekben, szépségben egyaránt gazdagabbak leszünk.
A stációkat egy-egy szó jelzi, amit rovásbetűkkel is felvésett: Ítélet, Megterhelve, Megbotlás, Találkozás, Segítség, Együttérzés, Felbukva, Vigasztalás, Összeomlás, Megfosztás, Megfeszítés, Elhagyatva, Gyászban…
Nagypénteki lapszámunkban útravalót olvashatnak mindazok, akik így is felidéznék a golgotai eseményeket.
(molnár)