Európa atyjai az Európai Unió megálmodói

„Európa atyjai az Európai Unió megálmodói” – könyvbemutató a Vatikánban

A Vatikáni Rádióban mutatták be azt a tanulmánykötetet, amely Cosimo Semeraro szalézi pap szerkesztésében és a Vatikáni Könyvkiadó (LEV) gondozásában jelent meg a napokban „Európa atyjai az Európai Unió megálmodói” címmel. A kiadvány a Schuman-nyilatkozat 60. évfordulója alkalmából 2010. május 14-én a vatikáni Szent Márta házban megrendezett kerekasztal beszélgetések hozzászólásait gyűjti egy csokorba. A találkozó az Európai Unió megszületésének előzményeit vizsgálta azokra a személyiségekre fektetve a hangsúlyt, akik az európai közösség megálmodói, atyjai voltak és kezdeményezésükkel a földrész történetét a kiengesztelődés és béke jegyében új irányba terelték. A most megjelent kötet a Pápai Történettudományi Bizottság Dokumentumait összegfoglaló sorozat részét képezi, amelynek felelőse a bizottság főtitkára, Cosimo Semeraro szalézi, és amely történelmi, politikatudományi és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó témákat tárgyal.
A kiadványt Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke ismertette. Beszédében utalt arra a súlyos értékválságra, amely ma Európát jellemzi. „Elérkezett annak az ideje, hogy újra felfedezzük és visszatérjünk az Európai Unió alapjait képező eszmékhez és értékekhez, amelyek a kereszténységben gyökereznek, és amelyeket az Európai Unió nagy atyjai, Robert Schuman, Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Jean Monnet nagyon jól tudtak” – hangsúlyozta Poupard bíboros.
Walter Jürgen Schmid, a Német Szövetségi Köztársaság szentszéki nagykövete a könyvbemutatón hangsúlyozta, hogy az Európai Unió megszületésének célja egy békés és megbékélt Európára irányult. Mindaz, amit ma normálisnak tartunk, arról hatvan évvel ezelőtt az emberek csak álmodni mertek. Ezért fontos, hogy Európa haladjon előre anélkül, hogy egyensúlyt vesztene, ehhez pedig a vallás alapvetően hozzátartozik.
(hh)