A kisebb testvérek önmagukról

800 éves a ferences rendKik a kisebb testvérek? – címmel a ferences jubileumi év alkalmából a pasaréti Kájoni-házban március 9-én rendhagyó módon mutatkozott be hazánk legnépesebb férfi szerzetesrendje, a ferences rend.

 

 

 

Magyar Gergely tartományfőnök egy képzeletbeli fotóalbumot tárt a hallgatóság elé, és azokról a jellegzetes rendtársairól szólt, akik egy-egy korosztályt vagy típust képviselnek. A diktatúra évtizedeinek generációiban közös – mondta –, hogy helytálltak a maguk helyén – ki kereten belül, kényszerűen a tanításra rászorítva, ki pedig kereten kívül, egyházmegyei szolgálatban vagy betanított munkásként. Tanúságtevő, áldozatos életük tette lehetővé, hogy a rend életét folyamatosság jellemzi. Külön említette a hetvenes évek fiataljait, a mai hatvan év körülieket, akik igényes szolgálatukkal elősegítették, hogy a ferencesek a rendszerváltozás adta megnövekedett lehetőségekkel élni tudtak. Végül szólt saját generációjáról és az utánuk jövőkről, akik talán túl fiatalon kerültek vezető szerephez a rend életében.

beszédet tartA jubileumi év előkészületeiről és programjairól, kiadványairól Dobszay Benedek tartományi titkár beszélt. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a kisebb testvéreknek ünnep és alkalom az összegzésre a nyolcszázadik évforduló, hanem a Szent Ferenc lelkisége szerint élő valamennyi szerzetesi közösségnek. A jubileumi évnek máris vannak gyümölcsei – mondta a titkár –, hiszen az előkészületek közel hozták, ténylegesen egy családba vonták Ferenc testvér követőit, és így sokkal többet tudnak egymásról, mint korábban.
Berhidai Piusz pasaréti házfőnök és hivatásgondozó a rendi utánpótlás képzésének sajátosságairól, a ferencesekre váró feladatokról szólt. A rendezvénynek a Ferencz Éva által előadott erdélyi ferences ihletésű népi imádságok adtak keretet.
hallgatókA kisebb testvérek bemutatkozása egy sorozat első része volt. Az év folyamán a Kájoni-házban egy-egy alkalommal a ferences család valamennyi tagja elmondja önmagáról, amit fontosnak tart. A kapucinusok, Pió atya rendje következik március 23-án este 7 órakor, amikor Sergio Tellan atya és rendtársai mutatják be közösségüket.
Sz. Cs./Magyar Kurír