A ciprusi államfő látogatása a Szent Egyed Közösségnél

A ciprusi államfő látogatása a Szent Egyed Közösségnél.

 

 Római látogatása során Demetris Christofias a vatikáni megbeszéléseket követően este 7 órakor látogatást tett a Szent Egyed Közösség ingyen konyháján, ahol találkozott a Béke Népei mozgalomhoz tartozó bevándorlók egy csoportjával. Ezután a Sant’Egidio Közösség székhelyén folytatott megbeszélést az egyházi mozgalom vezetőivel, közöttük Andrea Riccardi alapítóval, akinek átadta a Ciprusi Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztjét.

A találkozó során Demetris Christofias aláírt egy, a Ciprusi Köztársaság és a Szent Egyed Közösség közötti egyezményt. Ennek értelmében a mediterrán ország gazdasági támogatást nyújt az ún. „DREAM” program számára Malawiban és Guineában 2010-ben. A Sant’Egidio Közösségnek ez a projektje az AIDS betegek ápolásával foglalkozik Afrikában. A megállapodás aláírását követően a ciprusi államfő részt vett a tiszteletére rendezett vacsorán a közösség székhelyén.
A Ciprusi Köztársaság és a Szent Egyed Közösség közötti kapcsolatok 2008-ban erősödtek meg egy nagy nemzetközi találkozó megrendezésével. November 15-18. között zajlott a szigetországban a békéért folytatott imatalálkozó, amelyet a következő címmel tartottak: „A béke, a vallások és a kultúrák civilizációjának párbeszéde”.
Vatikáni Rádió