A brit gyerekek betiltanák a válást

Öszinte gyerekekAz 1600 gyermek megkérdezésével készült brit felmérés egyik kérdése ez volt: „Mit parancsolnál meg, ha te lennél az uralkodó?" A tíz év alatti gyermekek közül idén először válaszolták legtöbben azt, hogy betiltanák a válást. 

 

 

A betiltandó dolgok között a válást a kisebbek megfélemlítése követi, ami tavaly a lista harmadik, tavalyelőtt pedig az ötödik helyén szerepelt – írja a telegraph.co.uk internetes újság.

Arra a kérdésre, hogy mi a világon a legrosszabb, a legtöbb kisgyermek azt válaszolta, hogy a kövérség; ez a tavalyi felmérésben a harmadik helyen, 2006-ban a kilencedik helyen szerepelt, 2005-ben pedig még fel sem került a listára. Az idei felmérés eredménye szerint a kövérség után a második legrosszabb dolog a válás. A világon a legjobb dolognak legtöbben azt tartották, ha valaki „jól néz ki”.
A megkérdezett gyermekek kétharmada vallotta magát boldognak; 27%-uk azt mondta, nem boldog; a bizonytalanok aránya 7%.
Arra a kérdésre, hogy szeretne-e megházasodni, ha felnő, a kisgyermekek több mint 80%-a igennel, 17%-a pedig határozott nemmel válaszolt. 60%-uk szeretne majd gyereket, legtöbben egyet vagy kettőt. Közel egyharmaduk nem tudja biztosan, szeretne-e apuka vagy anyuka lenni. A legtöbb gyerek kedvenc napja továbbra is a szombat, mert akkor nincs iskola, és este sokáig nézhet tévét.
A megkérdezettek közül szinte mindenkinek van legjobb barátja, de sokan válaszolták azt is, hogy szerelmesek valakibe. A legjobb baráttal való kapcsolat okainak listáján idén második helyre került a szerelem, ami tavaly az ötödik, tavalyelőtt a hetedik helyen szerepelt.
Magyar Kurír