Napi pár óra a szabadban véd a rövidlátás kialakulásától

szemMegóvhatja a gyerekeket a rövidlátás kialakulásától, ha napi pár órát a szabadban töltenek.

 

 

 

A nappali világosságban, nyílt téren eltöltött napi két-három óra segíti a szem fejlődését, és drámaian csökkenti a rövidlátás (myopia) kialakulásának kockázatát – állapítja meg az Ausztrál Kutatási Tanács kutatóinak tanulmánya.

A rövidlátás, mely hagyományos problémája a magasan képzett embereknek, csúcsokat dönt Kelet-Ázsiában – mondta Ian Morgan, a kutatás vezetője. "Hongkongban, Tajvanon, Japánban, Koreában és Kínában egyre több gyereknek van gondja a látásával, sőt a szingapúriak 90 százaléka visel szemüveget, mire elhagyja az iskolát" – teszi hozzá Morgan. Ehhez képest Ausztráliában csak húsz százalék a rövidlátók aránya, amit a kutató jó eredménynek tart.
Az összehasonlító tanulmány szerint a hat- hét éves gyerekek körében a szingapúriak 30 százalékánál, míg az ausztráloknak csupán 1,3 százalékánál alakult már ki rövidlátás. Az arányok akkor is hasonlóan alakultak, amikor az etnikai tényezők kizárása érdekében csak a kínai származásúak utódainak adatait vizsgálták mindkét országban.
Az egyetlen lényegi különbség a szingapúri és az ausztrál gyerekek között az volt, hogy az előbbiek átlagosan csupán napi 30 percet töltenek a szabadban, míg az utóbbiak ennek négyszeresét, átlagosan két órát. Mindkét csoport közel azonos tartamú időt töltött olvasással, televíziózással, számítógépes játékokkal, ami cáfolja az elméletet, hogy a vibráló képernyő okozná a gyerekek látásromlását.
Népújság