Küküllő-menti beszámoló

Beszámoló a Küküllő mentén működő napközi otthonokról

 

Kedves Csaba testvér!

 

Nagy szeretettel köszöntelek.

Először is még egyszer megköszönném azt a csodálatos két napot, amit a munkatársakkal és Veled együtt tölthettünk. Azóta megszépült a lelkünk. Minden Küküllő-menti nevelő nagyon jól érezte magát, és valóban lelkileg feltöltődtünk. Bár több ilyen lehetőséget adna Isten számunkra.

Megkezdődött a második félév, a vakáció hetében rendezgettük a napköziket, takarítottunk, hogy a gyerekek kellőképpen kezdhessenek. Ezen felül a rám bízott papírmunkát is elvégeztem.

Kezdem Szentdemeterrel. Zökkenőmentesen kezdtünk, minden gyerek jelen van, Továbbra is kétszeri étkezést biztosítunk: ebédet és vacsorát. Ha marad a gyerekeknek idejük, kukoricaháncs fonással töltik ki. Szentdemeter az elindítója ennek a foglalkozásnak. Ösztönzöm a gyerekeket és a szülőket, hogy feledésbe ne merüljön ez a csodálatos kézimunka.

Vécke - itt is mindenki jelen van, nincs hiányzás. Szintén ebédet és vacsorát adunk.

Bordos - ez a napközi most indult 29 gyerekkel. 50%-uk cigány. Rendes, iskolába járó gyerekek. Remélem, sikeres lesz a próbálkozásunk. A plébános nagyon örvend és megad minden segítséget, hogy zökkenőmentes munkát végezzünk.

Hármasfaluban marad a két csoport. 42-en vannak. Itt csak uzsonnát és tejet kapnak.

Makfalván nagyon sokat küszködünk a cigány gyerekekkel. Most megint belátogatjuk a családokat. Gondolom, itt egy hosszabb időszaknak kell eltelnie, amíg ezekbe a gyerekekbe a pontosságot bele tudjuk plántálni.

Szolokmában maradt a 24 gyerek. Nevelőcsere volt. Szép Zsigmond most a nevelő. A református lelkészék nem végezték a munkájukat, sokat hiányoztak.

Kibéden működik a kisházban a napközi. Itt zökkenőmentesen kezdtünk. Pénteken a nagyok 2 órát hiányoznak, mert Káté-órán vannak.

Sóváradon beindult meg egy csoport. 42-en vannak összesen. A református kántori két termében elosztva.

Pénteken Marika javaslatára megkerestem minden helységben az iskolaigazgatókat. Jó volt hallani, hogy a napközikbe járó gyerekek tanulmányi előmenetele sokat javult. Ugyanakkor a viselkedésünkben kiválnak a többiektől.

Csaba testvér! Én úgy érzem, hogy igazán gazdag vagyok, nem áll köztem és Isten között elválasztó fal. Legnagyobb ügyem, hogy minél többet adjak Istennek. Tudjak akarata szerint szűkölködni, felemeljem az éhezőket és rászorulókat, akiknek a kenyerét, ruháját és orvosságát Isten kezembe helyezte.

A mostani munkám arra nevel, hogy romolhatatlan kincseket gyűjtsek, amiket a rozsda és a moly meg nem emészt. Legfőbb gazdagságom Isten Igéje, hogy segítsen és erősítsen alázatban és lemondásban.

Isten áldását kérem életedre és mindennapjaid munkájára.

Sebesi Ildikó