Nagyszebeni záróüzenet az értékek Európájáért

ImageSzeptember 8-án, a III. Ökumenikus Nagygyűlés résztvevői záróüzenetben fogalmazták meg közös reményüket és célkitűzéseiket kontinensünk jövőjével kapcsolatban.

 

Európa számára csak akkor lesz hihető tanúságtételünk a reményt és az egységet illetően, ha utunkat egy látható egység felé folytatjuk – olvashatjuk az üzenetben.

Az egyházaik megosztottságából fakadó fájdalom ellenére a résztvevők meggyőződésüket fejezik ki, hogy közös gyökereik sokkal mélyebbek a megosztottságnál. Kifejezik, hogy a tág értelemben vett keresztény családnak szembe kell néznie a doktrinális kérdésekkel, teljesebb egyetértésre kell jutnia az evangéliumból eredő erkölcsi értékekre és egy olyan hihető életstílusra vonatkozóan, amely mai igényes laikus világunkban – a magán- és közéletben egyaránt – az örömben tesz tanúságot Krisztus fényéről. Ma nincs más alternatíva, csak a párbeszéd: ez nem egyszerűen kompromisszum, hanem az élet párbeszéde, amelyben szeretetben elmondhatjuk az igazságot.
Az üzenet tíz pontból – tíz „javaslatból" – áll. Hangsúlyozza a keresztények közös elkötelezettségét a békéért, az igazságosságért, a szegénység – különösen az Afrikában lévő nyomor – elleni küzdelemért, a teremtett világ megóvásáért, a kisebbségek védelméért. Elutasítja az erőszakot:  „A vallás nevében gyakorolt erőszak és terrorizmus – olvashatjuk – a vallás tagadása." Kiemeli, hogy minden ember – hitből, kultúrából, életkorból, származásból eredő különbségeik ellenére – egyenlő mértékű tiszteletet és szeretetet érdemel élete kezdetétől természetes haláláig.
Bár nagyra értékeli az uniós intézmények elkötelezett munkáját, az üzenet hangot ad annak a gondolatnak, hogy Európa több mint az Európai Unió. „Keresztényekként osztozunk abban a felelősségben, hogy Európát a béke, a szolidaritás, a fenntarthatóság kontinensévé alakítsuk."
Az üzenet rögzíti azt a közös vágyat is, hogy a CCEE és a KEK, Európa és más kontinensek egyházaival együtt indítson egy tanácsadó jellegű projektet, amely segít megérteni, hogy mi Európa felelőssége az „ökológiai igazságosságban" az éghajlatváltozást illetően, és kezelni az ezzel kapcsolatos problémákat. Megfogalmazza az adósság-eltörlésre irányuló kezdeményezések támogatását, a méltányos és szolidáris kereskedelem előmozdítását.
„Őszinte és objektív párbeszéden keresztül elősegítjük egy olyan megújult Európa megteremtését, amelyben a megváltoztathatatlan elvek és az evangéliumban gyökerező keresztény erkölcsi értékek tanúságtételre és aktív elkötelezettségre ösztönöznek minket az európai társadalomban. Az a feladatunk, hogy segítsük ezen elvek és értékek megvalósulását, nemcsak a magán-, hanem a közszférában is. Szeretnénk együttműködni azokkal a más vallású emberekkel, akik osztoznak velünk abban, hogy létrehozzuk a politikai és gazdasági téren is virágzó értékek Európáját."
A Nagygyűlés javaslata, hogy a szeptember 1. és az október 4. közötti időszakot minden évben szenteljék a teremtett világért való imádságnak és olyan fenntartható életstílus előmozdításának, amely hozzájárulhat a klímaváltozásban végbemenő tendenciák visszafordításához – írja a Korazym.
Magyar Kurír