Képtár
Összes kép a kategóriákban: 34,908
Összes megtekintés a képekre: 54,369,497
Gyergyói medence minden településén, Istennek hála, működik egy- két napköziotthon. A jó nevelőink eredményes kitartó munkája meghozza az eredményeket, és így olyan gyerekek is továbbtanulásra jelentkezhetnek, kik mostanig még a nyolc osztályt sem tudták sikeresen elvégezni. A most felszentelt Gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon a medence bajbanlévő, elesett, de jó szándékú, tehetséges, továbbtanulni akaró fiataljai számára épült. Mivel a Szárhegyi Kájoni Jánosról elnevezett otthonunk megtelt, ezért a Szent Anna otthonba is fogadtunk már be kisebb gyerekeket is. Az otthont László Orsolya, vezeti férjével és kedves munkatársaival.
A mellékelt képek a 2013. február 16-án felszentelt otthonról, a ház lakóiról készültek a szép, vidám ünnepségen. Talán annyit elárulhatok, hogy a szokatlan házszentelés kissé vidámra sikeredett: szeretett elöljárónk, Orbán Szabolcs, ki szereti a fiatalokat a prédikációba, és minden más egyházi szertartásba bevonni, most a szentelésbe magába is bevonta, ugyanis minden fiatallal gyúratott a bőségesen rendelkezésre álló hóból egy – egy hógolyót, melyeket ö szeretettel meghintett szenteltvízzel, majd a fiatalok az így megszentelt hógolyókkal jól megdobálták a házat és annak vezetőit. Így sikeredett a 2013 telén, Székelyföldön a hógolyózásnak vallásos jelleget adni, a fiatalok örömére. Ha meglesz az új Pápánk szabadalmaztatjuk a liturgikus újításunkat.
Örömteli szívvel,
Csaba testvér
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1176
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1172
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1211
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1183
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1171
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1134
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1148
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1129
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1149
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1152
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1156
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1141
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1139
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1173
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1092
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1143
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1114
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1159
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1255
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0
-
-
Szerző: Nincs adat
-
Találatok: 1277
-
Letöltések: 0
-
Értékelés: Nincs értékelés
-
Hozzászólások: 0

Korlátozott kategóriák
Összes kép a kategóriákban: 34,908