Bővebben: OttfelejtveBÖJTE CSABA HÁZA – NAGY TERHEKKEL ÉRKEZNEK A GYEREKEK A NAGYVÁRADI OTTHONBA

Bővebben: Az Úristen máig a tenyerén hordoz – portré Bartos CsillárólBartos Csilla Nagyváradon született, itt élt 35 évig, újságíróként dolgozott. Húsz évvel ezelőtt Magyarországra költözött, Érden élt családja körében és egy környezetvédelmi egyesület vezetőjeként tevékenykedett. Húsz év után egy idén nyáron kapott e-mail megváltoztatta az életét. Böjte Csaba felkérte a közeljövőben Nagyváradon nyíló Szent Angéla gyermekotthon vezetésére.

Bővebben: A Szent Angéla ház bemutatkozásaA Szent Angéla ház 2012. szeptemberében indult, a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyváradi házaként. Istennek hála egy év alatt sikerült megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy 2013. őszétől húsz, bajban lévő gyermek, fiatal otthona lehessen.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten a jótett, a jóság örömét szeretné fölkínálni nekünk, mint egy jó édesanya, aki a finom étel ízét szeretné megosztani a gyermekével, és föltálalja szép fehér asztalon. Ezért próbál mindannyiunkat bevonni a világ továbbteremtésébe, a megváltásba. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. október 14. hétfő, Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Állandóan kutatni kell

Bocsánat, hogy ilyen komoly témánál tréfálkozom, de erről a kérdésről eszembe jutott egy vicc: A szőke nő és a barna nő utazik az autóban.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube