Jézus nemrég kezdte meg igehirdetését a názáreti zsinagógában, de a falubeliek kitessékelték a faluból, sőt próbálták megölni (vö. Lk 4,28–30). Akkor elhagyta a szent helyet, és az emberek között kezdte hirdetni az igét, az utcákon, ahol az asszonyok és férfiak nap mint nap dolgoztak.
Bővebben: Ne legyünk „Panasz nővérek”, keltsük életre a világot!
Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.
Gárdonyi Géza(1863 -(er. Ziegler Géza) magyar író, újságíró († 1922))
"Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Mt 13,36-43
A Lévai Szent László Kör megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi szentmisét július 30-án a lévai Szent Mihály arkangyal-plébániatemplomban. A homlokzatán Szent László szobrával díszített templomban Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta az ünnepi alkalmat. Prédikációjában a szeretet és a párbeszéd fontosságára hívta fel a nagy számban jelenlévő hívek figyelmét.
30 éves a Szent Ferenc Alapítvány! Hálából ebben az évben minden hónap első hétvégéjén lelkigyakorlatot tartunk, melyre a hajdani gyerekeinket, kollégáinkat, támogatókat hívjuk, nagy szeretettel, de természetesen bárki jöhet, aki szeretne velünk együtt imádkozni, Istennek mindenért örömmel hálát adni!!
„Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van."
Mt 13,10
Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek a létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis oly nagy tiszteletnek örvend, hogy e téren igen sok történetileg bizonyíthatóan létezett szentnek fölötte áll.
SZENT KRISTÓF VÉRTANÚ
(július 24.)
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Új tanévre készülve Máréfalván