"Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent."
Mk 2,12
A Szt. Ferenc Alapítvány 2023-ban ünnepli a 30-dik születésnapját. A nagy családunk - mely most már több mint 6000 gyereket, közel 1000 munkatársat és sok-sok unokát, vejet, menyet, anyóst és apóst számlál, nem beszélve a gyermekeink barátairól, támogatóiról, - imádságból, Isten irántunk lehajló jóságából született. Ezért tizenkét imádságos lelkigyakorlattal szeretnénk hálát adni, megköszönni az elmúlt évek sok-sok csodáját. Minden hónap első hétvégéjét szeretnénk Déván, imádságos összeszedettségben, lelkigyakorlatos csendben tölteni azokkal, akik eljönnek segíteni hálát adni, a Szentháromságnak köszönetet mondani.
„Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot"
Mk 1,29
"Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt."
Mt 4,12
Imádságos szeretettel gondolok mindazokra akikhez nem jutott el az áldást osztó pap! Vízkereszt ünnepén az ő otthonukra, így a távolból kérem a jó Isten bőséges áldását:
Miért pont Szűzanyával? Mária a názáreti csendes otthonában együtt élt Istennel! Nincs ott semmi nagy, látványos esemény, kinyilatkoztatás, hanem a maga egyszerűségében éli meg nap mint nap Mária Jézussal az ember és az Isten találkozását!!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Egy új világ nyílik ki, amelyről én csak hümmögni tudok, de amely biztosan hihetetlenül szép.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Egy nyári nap Déván