"Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
Lk 19,41-44
„Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.
Lk 19,11
Megállunk a torinói Keresztelő Szent János Székesegyháznál, megnézzük Jézus halotti leplének a másolatát!! Igazából Mária Magdolna bűnbánó életét, a harminc évnyi visszavonult barlangi magányt, csak Jézus Krisztus nagypénteki keresztáldozatának fényében érthetjük meg!!
- Csaba testvér levelei
- Találatok: 2578
Elindultunk az apostolok apostolának, Szent Mária Magdolna sírjához
Elindultunk az apostolok apostolának, Szent Mária Magdolna sírjához, hogy tanuljunk tőle Istent nagyon szeretni!!
"Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett" Lk 7,47
Imádságos szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Elindultunk az apostolok apostolának, Szent Mária Magdolna sírjához
November 11. Toursi Szent Márton védőszentünk és példaképünk ünnepe. Holnap az ő zászlajával indulunk zarándoklatra a kárpátaljai testvéreinkért! Találkozó Budapest határában a Szent Anna réti kápolnánál 10.00 órakor!
„Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézd itt van, vagy amott! Isten országa köztetek van.”
Lk 17,20
"Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”
Jn 2,13
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Egy új világ nyílik ki, amelyről én csak hümmögni tudok, de amely biztosan hihetetlenül szép.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szent Borbála otthon Parajdon