Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Jn 15,18-21
"Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Jn 14,6-14
"... megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Jn 15, 11
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: »Elmegyek, de visszajövök hozzátok.
Jn 14,27
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 825
Sienai Szent Katalin, szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje
"Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked!"
Mt 11,25
Bővebben: Sienai Szent Katalin, szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?”
Jn 14,1
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik."
Mk 16,15
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…jó dolog gondoskodni családunkról, jó dolog az asztalfőre ülni, és családfői feladatainkat felemelt fővel, büszkén teljesíteni. Jó látni a párolgó levest kanalazó, kacagó nagycsaládot, jó tudni azt, hogy a meleg étel, a tiszta, szép ruha, a jókedv az én becsületes munkám gyümölcse. […] ha csak egyetlen ilyen percet élhetek át, már azért is érdemes volt megszületnem. Isten ugyanezt a büszke férfiúi örömöt szeretné minden férjnek felkínálni. Isten azt akarja, hogy minden férfi megtapasztalja a családját összefogó, méltósággal az asztalfőre ülő családapa örömét, büszkeségét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Jézus Krisztus életével és halálával megmutatta: „Nézd, Atyám, nem rossz világot teremtettél, hiszen egy valóságos ember képes mindvégig, akár a kereszthalálig a szeretet, a jóság, az irgalom mellett dönteni.”
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Jótékonysági bál Szekszárdon 2011