"Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában."
Mt 10,28
"Jézus egyszer felment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett"
Lk 6,12–19
"A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!”
Mk 6,17
"..... jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: »Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!« Válaszul az úr ezt mondta neki: »Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!«”
Mt 25,14
"Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget."
Mt. 23,23
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…jó dolog gondoskodni családunkról, jó dolog az asztalfőre ülni, és családfői feladatainkat felemelt fővel, büszkén teljesíteni. Jó látni a párolgó levest kanalazó, kacagó nagycsaládot, jó tudni azt, hogy a meleg étel, a tiszta, szép ruha, a jókedv az én becsületes munkám gyümölcse. […] ha csak egyetlen ilyen percet élhetek át, már azért is érdemes volt megszületnem. Isten ugyanezt a büszke férfiúi örömöt szeretné minden férjnek felkínálni. Isten azt akarja, hogy minden férfi megtapasztalja a családját összefogó, méltósággal az asztalfőre ülő családapa örömét, büszkeségét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Jézus Krisztus életével és halálával megmutatta: „Nézd, Atyám, nem rossz világot teremtettél, hiszen egy valóságos ember képes mindvégig, akár a kereszthalálig a szeretet, a jóság, az irgalom mellett dönteni.”
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Radnóti Színház látogatása Tusnádon