"Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők!"
Lk 13,21
„Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.”
"Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent"
Lk 13, 10.
A ministráns gyerekek a telepi templom előtt kérdezték, hogy mit jelent a misszió? Felmutattam egy plakátra, (amelyet most megosztok), és megkérdeztem, hogy mit ír rajta? A gyerekek hamar elolvasták és le is fordították magyarra: minden egyes nap valljuk meg a szeretetünket!
Tövisi Rom. Kat. plébánia templomban mutatjuk be a szentmise áldozatot, Kapisztráni Szent János emlékünnepén! Ezt a templomot Hunyadi János építette, és valószínű, hogy ebben a templomban imádkozott, misézett Kapisztráni Szent János ferences szerzetes is.
Nagy szeretettel várunk,
Csaba t.
"Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság?"
Lk 12,54
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Fiad született? Ki tudja, hátha ő lesz a XXI. század József Attilája, vagy talán ő fogja felfedezni az AIDS betegség gyógyszerét. Isten remekműveket akar ajándékozni a családoknak, a nemzetnek. Milyen jó lenne, ha nem félnénk elfogadni őket!” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Jézus a mennybe ment testestől, lelkestől
Bővebben...

Jézus az első ember, egy fizikai testbe zárt lény, aki szeretetével kitárta az ajtót, átlépte a küszöböt a mennyek országa felé, megnyitotta számunkra az üdvösség útját.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szovátai tábor