A forrás önmagában víz nélkül csak egy gödör, egy seb a föld hátán, de ha felfakad és csordogál belőle a víz, akkor áldás, ajándék embernek, állatnak, de még a növényeknek is. Az ember is lehet forrás, ha szavaiból, élete munkájából szépség, jóság, igazság fakad, ha a világnak alázattal szentséget ajándékoz.
"Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be."
December 31-én, az év utolsó napján,18.00 órától Szászvároson, 23.00 órától Déván fogunk hálát adni a jó Istennek a 2024-es év minden ajándékáért, de a mindennapi keresztekért is!
Bővebben: Sikerekben gazdag boldog új évet minden jótevőnknek!
- A 2025-ös Szent Év
- Találatok: 724
Ferenc pápa megnyitotta a szent kaput, hogy elindítsa a 2025-ös szentévet
A 2025-ös szentév, amelynek témája a remény és a bizalom, azzal kezdődött, hogy a pápa megnyitotta a szent kaput a Szent Péter-bazilikában, miközben Róma fokozott biztonsági intézkedésekkel és folyamatos felújításokkal készül 30 millió zarándokra.
Bővebben: Ferenc pápa megnyitotta a szent kaput, hogy elindítsa a 2025-ös szentévet
Kortmann Lívia, kedves kollégánkat a jó Isten magához szólította. Néhány évet az életéből a bajban lévő gyermekek szolgálatára szentelt és leköltözött Dévára. Itt ismerte meg szerető férjét Stefánt, aki az Unnai karitász munkatársaként adományokat hozott a gyermekeknek. Az ismerkedésből barátság, házasság lett és három aranyos gyermek született. Sajnos néhány évvel ezelőtt daganatos betegség támadta meg, mely ellen mostanig hősiesen küzdött.
A Szent Család az a család, melyben a megtestesült Ige földi életének legnagyobb részét töltötte; a családi élet mintaképe. 1969 óta karácsony nyolcadában ünnepeljük.
Aprószentek napja az Úr Jézusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe. Ezen a napon a fiúk, legények felkeresik a lányos házakat és megvesszőzik őket. Erre az a magyarázat, hogy Betlehemben a fiúgyermekek haltak meg, és ezért ilyenkor a lányoknak kell ‘’szenvedni’’.
- Rólunk írták - Sajtó
- Találatok: 423
Az Úr azt szeretné, mi magunk váljunk ajándékká egymás számára – interjú Böjte Csabával
Ennek a háborúnak a kapzsiság a gyökere. Zárjunk össze, ne hagyjuk tombolni az erőszakot se magunkban, se magunk körül, se a nagyvilágban – hangsúlyozta a hirado.hu-nak adott karácsonyi interjúban Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes szerint a nevelés olyan, mint az aranyásás, mert felszínre kell hozni hozni a gyermekből az értéket.
Bővebben: Az Úr azt szeretné, mi magunk váljunk ajándékká egymás számára – interjú Böjte Csabával
Karácsonyfánk alatt ebben az évben a legszebb ajándék a most kezdődő Szentév, a REMÉNY ÉVE! A keresztény ember számára a megtestesült Remény, a karácsony éjjelén közénk jövő Jézus Krisztus!
Dec. 24. - Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Isten hozott, Nagy Szent Teréz, az imádkozó egyház doktora, a mi Isten kereső adventi útunk mentora! Mindenkinek jó utazást kívánok!!
Van egy csodálatosan jó hír amiről mégis oly ritkán beszélünk, pedig anyánk az Egyház kétezer éve zúgja, zengi!! Minden templom betlehemi barlang! Minden oltár betlehemi jászol! Minden áldott szentmise igazából Karácsony éjjele, mert megszületik, közénk jön a mi Urunk Jézus Krisztus!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye már valaki ölbe, ne hagyják egyedül a sötétben, akkor egész biztos, hogy valahol van egy nő is, egy férfi is, aki pedig azért sír, hogy úgy ölbe venne ő is valakit, úgy dédelgetne már ő is valakit. És egész biztosan van valahol egy otthon, amelyik azt szeretné, hogy a pókhálós csendjét fölverje a gyerekkacaj.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

A következő vádat a bal lator is megfogalmazta a keresztfán: ha igaz, hogy Jézus olyan sok csodát tett életében, miért nem mentette meg önmagát a szenvedéstől?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Kisiratos a Célegyenesben