A dévai gyerekekkel nagy szeretettel hívunk 12.30 órától szentmisére!
Gyertek köszönjük meg Isten jóságát szeretetét és kérjük áldását, hogy a most zajló választások Európát és az egész világunkat tegyék a béke a szeretet földjévé.
Jézus Szentséges Szívének szép ünnepén, imádságos szeretettel fordulok lélekben, - hamár fizikailag nem tudtam elmenni - petrozsényi Jézus Szíve otthonunk lakóihoz!! Kérem Istent, hogy végtelen szeretetével ölelje át e házunk minden jelenlegi és múltbeli lakóját, támogatóját.
Istent "teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Mk 12,28
"Egy ember soha sem olyan nagy,
mint amikor térdre ereszkedik,
hogy segítsen a gyerekeken."-
Püthagorasz, ókori görög matematikus-
Négy kedves kollégám komoly felkészülés után Baranya Vármegyei SzC Pollack Mihály Technikum és Kollégium tanárai elött sikeresen vizsgáztak szobafestő, mázoló, tapétázó szakmából, sőt megszerezték a tudást ezen szakmák gyakorlati oktatásához is. Amint a képen látható most hétfőn, június 3-án meg is kapták Kézdivásárhelyen a szakképzési központban, a "Kantában," a diplomájukat.
"Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Bővebben: A szellemi és a fizikai munka szüli a civilizációnkat
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„A halálra az életünkkel lehet felkészülni. Ha ajándékba kapott életünk ajándék mások számára is, akkor nyugodtan meghalhatunk. Ilyen egyszerű.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A Jóisten markában
Bővebben...

Minden ember a Jóisten markában van, és az Úr gondoskodó jóságával karjában tartja Szent Fia drága vérén megváltott gyermekeit.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.