„Az életünket nem arra kaptuk, hogy reggeltől estig a tükör előtt pattanásainkkal bíbelődjünk, hanem arra, hogy szeressünk, alkossunk, teremtsünk, hogy éljük az életünket. Ilyen értelemben persze meg kell néznünk egy-egy munkánk gyümölcsét, következményeit, és a pelyvát a bűnbánat szelében el kell távolítanunk az érett, ép, egészséges búzaszemek közül, de tudnunk kell, hogy életünk munkáját nem abból fogják megítélni, hogy hány könnycseppet ejtettünk a hibáink miatt, hanem hány ép, egészséges búzaszemet tudtunk teremni.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Mélyen keresztény szimbólum ahogy a szülő maga előtt magasba tartja a gyermekét, engem mindig az Oltáriszentséget magasba emelő pap mozdulatára emlékeztet! Szebb imádságot nehéz elképzelni, mind amikor egy szülő kinyújtott karral szeretettel, maga előtt az égfelé emeli gyermekét, hogy Teremtő Istene áldását kérje az ő drága szeme fényére!