„Olyan jó azt mondani, hogyha fáj is: »Nézd, Uram, itt vagyok, a kezedbe helyezem életemet, nevelj és formálj. Te tudod, hogy mire van szükségem. Dicsőséges szép napokra vagy talán egy kudarcra, betegségre? Legyen áldott a Te szent neved, én bármit elfogadok a kezedből. Ha akarod, dicsőítsd meg gyógyulásommal a Te szent nevedet, de ha úgy látod jónak, mint az aranyat a tűzben, tisztíts meg engem is a kudarcok, a szenvedés, a betegség kohójában.« Hatalmas szabadságot, békét ad, ha valaki tudatosan, nagy-nagy alázattal Isten jóságos, de határozott kezébe meri tenni magát.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
".... anyja így szólt hozzá: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk!”