"Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre."
lk 13,9
A gyümölcstermés egészen biztos, hogy csodálatos, édes teher a fák részére! Csodálatos, örömteli, hisz egészen biztos, hogy a fa létének értelmet adó, egész éves folyamatos munkájának dicsőséges célba érése, sikere az ő érett gyümölcse! Nekünk a gyümölcs húsa, a fának az ő utóda a magja a gyümölcs, hisz ez jelenti számára a holnapot, a halhatatlan örök életet!
Sokszor megcsodáltam az édes teher alatt földig hajló ágakat! Ebben az évben is sok fa ága a gyümölcs súlya alatt lehasadt! Álltam az Antal atya által ültetett szilvafák előtt a szászvárosi kertben, néztem a roskadásig megrakott, a gyümölcs súlya alatt földig hajló ágakat, majd tisztelettel én is leborultam! Lám, ez az öntudattal nem rendelkező fa az utódait, az ő gyermekeit nem engedi el, mielőtt azok be nem érnek. Képes belehalni, kettétörni az ág, de magzatát nem engedi el, míg az önálló életre az nincs készen! Ó milyen jó lenne, ha mi emberek is ilyen kitartó, tápláló szeretettel hordoznánk gyermekeinket! Bármi is történik, jöhet fákat kidöntő vihar, vagy életet oltó tikkasztó forróság, a fa nem válik el az ő szépen érő gyümölcsétől, hordozza annak terheit bármit is hoz az élet! Aztán amikor eljön az idő, hogy a gyümölcs már magában hordja az élet továbbadásának magját, a fa elengedi a hosszú nyár alatt gondosan növesztett, bölcsen felöltöztetett gyermekét!
A fák életadó bölcsességét a galagonya cserjétől tanultam meg! Ezt a növényt felénk Isten gyümölcsének is nevezik! Angliában egy vidéki út mentén kétfelől nem fűzfákat vagy jegenyét ültettek a gondos kezek, hanem galagonyát! Ottjártamkor, gyönyörű tavasz volt és tetőtől - talpig hófehér virágba öltözve pompáztak a szebbnél szebb fák! Kértem, hogy álljunk meg, hogy készítsek egy fényképet, a gyönyörűségtől alig tudtam lélegzetet venni, a fényképet elkészíteni! Mihelyt az ősz eljött, gyerekekkel elmentünk a dévai hegyekbe és a szép piros, érett gyümölcsből egy zsáknyit szedtünk! Csíksomlyón a Mária kertben megkértem a kedves kolléganőmet Zsokát, hogy csináljunk egy faiskolát és ültessük el! Tavasszal szomorúan láttam, hogy egyetlen csemete sem bújt ki a földből! Szentül meg voltam győződve, hogy kollégám elfelejtette a gondosan előkészített ágyásokba elültetni az apró gyümölcsöket! Aztán egy erdész megmagyarázta, hogy a gyümölcs húsa a vadaké! Az őzike, vagy a nyuszi elfogyassza a fa finom ajándékát magvastól, mely az ő emésztőrendszerében nem csak megtisztul a szaporodást gátló gyümölcs húsától, hanem messze is utazik! Az anya, a fa koronájának árnyéka veszélyes az ő életre szomjazó magzatára! Gyönyörű történet, a mamahotelből szabaduló mag jó messze, a trágyával együtt visszatér az anyaföldbe, ott gyökeret ereszt és önálló életre kel! Mennyi gondoskodó jóság, szeretet, kitartás, erőfeszítés van a fa testvérekben, tanuljuk meg tőlük az élet hordozásának, továbbadásának bölcsességét!
Legyenek ma a tanító mestereink a fák, melyet maga Jézus Krisztus állított elénk példaképnek!
"Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre."