"Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Lk 12,32

Sokan azt gondolják, hogy csak a papok, a szerzetesek Isten szolgái. Igazából mi mindannyian arra születtünk, az a hivatásunk, hogy szeretetből Isten munkatársai legyünk! Mindannyiunkat hív az Úr, mert az aratnivaló sok, a munkás kevés. Teremtőnk még életünk utolsó órájában is hív a szőlőjébe dolgozni. Azt akarja, hogy senki ne vesszen el és, hogy a századik elveszett bárány megtérésének is örvendezzünk. Azzal, hogy a létbe hívott, meghívott arra is, hogy mellé álljak és erőmhöz, tehetségemhez mérten építsem, szépítsem Isten Országát! Aki jó szándékkal a szépet, az igazat, a jót, a szentet előmozdítja ott ahol él, az Isten társa a világ továbbteremtésében! Téged is hív az Úr, döntened kell, vállalod a munkát az Úr szőlőjében, vagy nem?!

Szeretnék elmondani egy nagyon régi történetet. Jóval a teológia előtt elkezdtem járni a csíksomlyói templomba. Közel 25 éves voltam, szakállas, a bányában dolgoztam keményen! Nem szerettem ha megbámulnak, ezért a templom sekrestyéjének a falánál húztam meg magam csendesen. Búcsús nagymise volt, Albert atya nagyon vidáman, de mély gondolatokat bontott ki a prédikációban. Az elmélkedés végén a kedves de határozott Romuáld testvér megszólított és kijelentette, hogy nekem kell mennem perselyezni. Tiltakozni sem tudtam, már a nyakamba kerítette a barokk, csipkés karinget és a kezembe nyomott egy rudat, melynek végén piros bársony persely himbálózott, az alján egy csilingelő kis csengővel. Ő maga is az egyetemes könyörgés végén útnak indult, de előbb szelíd nógatással engem is magával sodort a hatalmas tömegbe. Az emberek elkezdtek pénzt dobálni a perselybe, én meg hebegve ismételgettem a jó testvér szavait: "Köszönöm szépen, Isten fizesse".

Csíkszeredában nőttem fel, néztem már szembe medvével is, de én ennyire még talán soha nem szorongtam. Úgy éreztem, hogy megállt az idő, a szentmise, és mindenki csak engem bámul. Éreztem, hogy nem kapok levegőt, leizzadtam, lesütöttem a szemem, de azért gépiesen mentem, tettem a dolgomat! Próbáltam a szorongást elhesegetni és arra gondolni, hogy ezt most Krisztusért teszem, aki oly sokat tett értem, Ő meghalt a kereszten mindannyiunkért! Egy kis idő múlva, nagy vizek zúgása, hatalmas béke töltötte el a szívemet. Öröm, mert sikerült az önző énemből kilépni, és szolgálni a magam gyengeségével a nagy Istent! Felemeltem a tekintetemet és az Istent szolgáló ember nehezen megmagyarázható örömével ismételgettem az adományok elfogadása után, hogy köszönöm szépen. A hála szavai már nem a csörgedező aprópénznek szóltak, hanem annak, hogy bár egy marék porból született botladozó ember vagyok, lám mégis szolgálhatom Megváltó Krisztusomat!

Istent szolgálni nem megalázó, az ő szőlőjében dolgozni nem lealacsonyító, hanem öröm, legyen jelentéktelen kis szolgálat vagy ünnepi nagy esemény, egyre megy. Azóta is oly sokszor megtapasztaltam, hogy amikor Teremtőnk akarata szerint szolgálunk, amikor Isten előtt térdre borulunk, akkor vagyunk a legnagyobbak. Életünk értelmet nyer az Isten akarata szerinti szolgálatban, önzésünk fojtogató burkából kilépve társai lehetünk a világot tovább teremtő Istennek. Ennél nagyobb méltóságot, tisztséget, örömöt én a földön nem tudok elképzelni. Jó látni, ahogy az én létem, cseppnyi szeretetem elvegyül a Szentháromság és az Ő szentjei szolgáló szeretetének végtelen óceánjában. Ilyenkor amikor a magam individualista, önző énemet legyőzve Istent szolgálhatom, határozottan érzem, hogy célba értem, végre otthon vagyok, létem értelmet nyert, beteljesedett.

Gyere szolgáljuk együtt Urunkat, Istenünket!

Szentmise 18.00 órától Csíksomlyón:

Szeretettel, 

Csaba t.

2025. aug. 10.

Kép: Szabolcs testvér egyetemi professzor, minden kedden Isten nevében a Szent Antal lábánál összegyűlt kenyereket, a kolozsvári ferences kolostor bejáratánál szétossza a szegényeknek.