"Ezután Izrael fiainak egész közössége az Úr útmutatása szerint Szin pusztájában táborról táborra haladt tovább, majd Refidimnél álltak meg. Itt nem volt ivóvíz a nép számára. A nép nekitámadt Mózesnek és így szólt: „Adj nekünk ivóvizet.” Mózes ezt válaszolta: „Miért támadtok engem? Miért kísértitek az Urat?” A nép azonban szomjas volt, azért tovább zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki bennünket Egyiptomból – kérdezték –, talán azért, hogy gyermekeinkkel és állatainkkal együtt szomjan haljunk?”

Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja és megkövez.” Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: „Haladj a nép előtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe a botodat, amellyel a Nílusra rácsaptál és menj. Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára, víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.” Mózes úgy is tett, Izrael véneinek a jelenlétében. A helyet Masszának és Meribának nevezte el, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: „Köztünk van-e az Úr vagy nincs?...... Közben az amalekiták előrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izrael fiaival. Mózes így szólt Józsuéhoz: „Válassz ki magadnak férfiakat, és holnap szállj harcba az amalekitákkal. Én pedig Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére.” Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, s kivonult, hogy megütközzék az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Hurral fölment a domb tetejére. Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így a karja napszálltáig kitárva maradt. Józsue kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket." Kiv 17,1

Elmélkedés:

A küzdelmek közepette a választott nép Istenhez kiált, Mózes imádkozik, Józsué meg harcol. A mindennapi ima nem jogosít fel arra, hogy kényelmesen hátradőljünk és felelőtlenül csak az isteni gondviselésre bízzuk sorsunkat! Mária egészen biztos, hogy amikor elveszett a 12 éves kisfia, leborult és imádságos szeretettel kérte Isten segítségét, de Józseffel azért visszament Jeruzsálembe és keresték a kis Jézust! Nem adják fel, nem bízzák Heródes gyermekvédelmi szakszolgálatára a kis Jézus megtalálását, hanem ők maguk három napon keresztül keresik a szénakazalban a tűt, a nagyvárosban, a gyermeket. Nem adják fel, addig keresik amíg meg nem találják!

A mai ember hajlamos hátradőlni és mindig valaki mástól várni az élete gondjainak a megoldását. Segítséget kérhetünk, el is várhatunk, de fontos, hogy megjegyezzük, hogy nem a rokonok, a hatóság, a jótékony egysületek dolga anyagi, egészségügyi, lelki, szellemi nehézségeim kezelése. Mózes szakadatlanúl imádkozik fent a hegyen, de lent a völgyben folyik a véres harc. Mi is fell kell álljunk a kispadról ahonnan az eseményeket kommentáljuk, és ki kell álljunk saját érdekeink mellett. Imádságos bizalommal, a létért való küzdelemből ki kell vegyük a részünket, nem bízhatjuk vak hittel a holnapot mások kénye - kedvére. 

Imádkozzál és dolgozzál! - mondta Szent Benedek a sivatagi atyák után a fiainak. Igen, gyertek imádkozzunk és dolgozzunk, de a Szentírás fényében bátran mondhatjuk, hogy minden legális eszközzel küzdjünk, harcoljunk a jogainkért, az igazunkért, mindazért amire nekünk, családunknak szüksége van. 

Szeretettel, 

Csaba t.

2025. február 12.