Evangélium: "Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunkt cselekedetek nélkül halott volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Mt 25,31
Jézus nem azt mondja, hogy jól elbeszélgettünk a tábortűz mellett, vagy a kánai menyegzőn jó volt együtt dalolni, hát gyere be a mennyek országába! Nem érzelmi, hangulati alapon ítél meg az Isten, hanem cselekedeteink által. Urunk azt nézi, hogy a ránk bízott talentumokat kamatoztatjuk, vagy nem?? „Mert ahogy a test halott a lélek nélkül, úgy a hit is halott cselekedetek nélkül.” (Jak 2,26)
Szent Ferenc ezen a téren is világos utat mutat:
Ferenc többször megfeddte a testvéreket, amikor azok lelkesen más szentek nagy tetteit vagy a Biblia hőseit sorolták, de közben elkényelmesedtek. Azt mondta nekik: „Nagy szégyen ránk nézve, hogy a szentek véghezvitték a nagy tetteket, mi pedig csak azzal akarunk tiszteletet és dicsőséget szerezni, hogy beszélünk róluk.”
Úgy vélte Ferenc, hogy a prédikációnál és a történetmesélésnél sokkal többet ér az irgalmasság testi - lelki cselekedeteinek gyakorlása. Azt akarta, hogy a társai ne „mások tollával ékeskedjenek”, hanem a saját életük legyen a „megírt evangélium”. Ferenc tartott tőle, hogy ha a testvérek csak könyvekből tanult történeteket idéznek, elveszítik a kapcsolatot a valósággal és a szegények szolgálatával.
Szent Ferenc egyszerű szavakkal azt mondja: Nekünk úgy kellene élnünk, hogy ha elveszik a szentírás és az összes szentnek az élete kitörlödne az emberiség memóriájából, akkor is egyszerüen a mi életünk alapján ujra lehessen írni az evangéliumot! Óriási feladat, hol vagyunk ettől, lám, mi ha valami jót teszünk nem merjük elmesélni, mert félünk, hogy környezetünk elítél.....
Fontos, hogy megértsük a tetteink visszahatnak ránk, ahogy csak az lesz költő aki verset ír és az lesz bajno ak, aki verejtékben úszva gólt lő ugyanúgy csak az lehet szent aki szent dolgokat cselekszik! Az irgalmasság cselekedeteivel nem „megvásároljuk” az üdvösséget, hanem azok bizonyítják, hogy a hit élő és működik az emberben.
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: Kedves győri barátom, Barnabás, nagyon finom pizzát süt! Ahhoz, hogy jó szakember légy nem elég tudni, hogy hogyan kell azt elkészíteni, neked is oda kell állnod a kemence mellé, dagasztod, ízesíted és megsütöd... így leszel jó szakember, a vizsgán csak így fogsz átmenni.