Hogyan fog megépülni a Béke Királynője tiszteletére szentelt iskolaközpont?

Ha Isten segít, május 15-én lerakjuk az alapköveket Rekecsenben. Május 15-én de. 10 órakor Gyimesfelsőlokon, Berszán Lajos atyánál lesz az ünnepélyes szentmise, melyre minden vendégünket szeretettel várunk. Délután három órakor lesz az ünnepélyes alapkőletétel Rekecsen község határában.

Kedves Testvérek!

 

Többen kérdezik, hogy szerintem, hogy fog megépülni a Béke Királynője tiszteletére szentelt iskolaközpont?

Válaszom a következő:

 

Ha Isten segít, május 15-én lerakjuk az alapköveket Rekecsenben. Május 15-én de. 10 órakor Gyimesfelsőlokon, Berszán Lajos atyánál lesz az ünnepélyes szentmise, melyre minden vendégünket szeretettel várunk. Délután három órakor lesz az ünnepélyes alapkőletétel Rekecsen község határában (a Bákóból Bukarest felé vezető főút mellett helyezkedik el ez a község).

 

2005 folyamán beszerezzük az építkezési engedélyeket, az építkezés csak 2006 tavaszán fog elkezdődni. Nagyon jó lenne, ha már 2006 szeptemberében néhány osztály beindulhatna. Úgy gondoljuk, hogy 2008-ra fejeznénk be az építkezést.

 

Arra gondoltam, hogy addig minden ősszel egy-egy autóbusz, csángó gyerekkel, pedagógussal meglátogatná azokat a közösségeket, városokat, amelyek elvállalták egy-egy osztályterem megépítésének finanszírozását. Egy-egy ilyen alkalommal szentmisét is tartanának, a gyerekek szerepelnének, beszámolnánk az elért eredményekről. Hiszem, hogyha mindent jól megszerveznek, közadakozásból összejöhetne egy-egy ilyen alkalommal 1-2 millió forint. Így 3-4 év alatt az osztálytermenként szükséges 7-8 millió forint összegyűlne. Eddig ahol voltam (Budapest, Kecskemét, Sopron, Győr, Szombathely, még az erdélyi városok is, pl. Marosvásárhely), mindenütt olyan szépen az ügy mellé álltak, olyan sokan fontosnak érezték ezt a kérdést, hogy bátran vallom, hogy optimizmusunk a realitás alapján áll. Én hiszem, hogy népem, a magyar nemzet van olyan jószívű, hogy közadakozásban összeadja azt a pénzt, melyből a Moldvai Csángó Magyar testvéreinknek az iskoláját megépíthetjük. Hiszem, hogy ebben az ügyben nem csak a kárpát-medencei magyar testvéreink segítségére lehet számítani, hanem ahogy jelezték Európából, Amerikából, Ausztráliából is számíthatunk a nagyvilágban szétszóródott jó szándékú testvéreink segítségére.

 

Mivel az iskola építésének terhét térben és időben is lebontanánk (2-3 év alatt kellene megépítse az iskolát a magyar szolidaritás), így nemcsak egy iskola épülne fel, hanem valamilyen módon a csángó-magyar közösség is beépülne az összmagyarság tudatába, érzelmi világába.


Nagy kaland, de hiszem, hogy a Béke Királynője, akinek a tiszteletére akarjuk építeni ezt az iskolát, megsegít, és így keresztény magyar nemzetünk tudatos kulturális határai közé sikerül beemelnünk csángó-magyar testvéreinket.


Meg vagyok győződve, hogy csángó-magyar testvéreink nem üres kézzel kopognak szívünk, nemzetünk ajtaján, hanem a maguk mérhetetlen gazdag népi kultúrájával, életerejével, vitalitásával mindnyájunkat gazdagítani fognak.


A szeretetből fakadó szolidaritás az egyetlen út, mely nemcsak a mi népünket, hanem a világunkat is előbbre tudja vinni. A szeretet nemcsak az egyént, hanem a nemzetet is, az emberiséget is megszenteli, erkölcsi tartást, önbecsülést, közösségi érzést ad, s így többszörösen is igaz, hogy a moldvai-csángó testvéreinken segítve, önmagunkon segítünk.


Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.