Szeretett Elöljáróim!

Image Kedves Testvérek!

Istennek hála, egy nagyon szép, és minden szempontból eredményes missziós út után újból Déván vagyok.

 

 

Jó volt Bécsben találkozni azokkal a támogatókkal akik, hihetetlen nagy szeretettel, és jósággal 1992-től folyamatosan támogatják a gyerekeinket. Isten fizesse szeretetüket. Jó volt Debrecenben a Domokos rendi testvéreknél, Nyírbátorban, Szombathelyen, Csákváron tanúságot tenni az élő Istenről, és az ö irántunk való mérhetetlen szeretetéről. Mindenütt nagyon sokan, és nagy nagy szeretettel vártak, fogadtak. Sok sok adományt kaptunk, kiemelném a több mint 1000 kg mézet a Magyar Országos Méhész Egyesülettől. Minden támogatást, segitséget, jótanácsot, imát nagy nagy szeretettel köszönök a magam és a gyermekeink nevében.

Jó volt mindenütt, de most Jó volt haza jönni is. Jó volt Karda Robival találkozni, látni a mindig mosolygó arcát és hallani, ahogy örömmel azt mondja, hogy minden rendben, a gyermekek jól vannak, és a kollégák szépen végezték a dolgukat. Nincs panasz senkire.
Hosszan telefonáltam jónéhány házat, és az is jó, hogy mindenhonnan jókedvű, vidám, emberi hangon köszöntöttek, és megnyugtattak, hogy minden rendben, a helyzet sehol sem kilátástalan, reménytelen. A gondok, amelyekről beszámoltak, Petrozsényben, Kisiratoson a mi erőnkhöz vannak mérve, és hiszem, hogy általunk megoldhatok.
Hegyi Melinda kérésére Kisiratosra került, így az itteni ház, egy komoly kipróbált nevelőnőt kapott, és hogy az örömük teljes legyen, egy Ford autóval is megajándékoztuk őket. Sajnos a kedves Katalin, Ausztráliai önkéntesünk megszakította az itt tartózkodását, de nagyon reméljük, hogy kedves mosolygós arca közelebbről újból felfog tűnni a gyermekeink között.
Pál Máriát a szovátai nevelők többségének a kérésére vissza helyeztük Szovátára, úgy tűnik, hogy a lelkesedés mellett kell ott egy érettebb, nagyobb szájjal rendelkező nevelő is, aki a gyermekeknek a határokat, korlátokat érthetően megtudja mutatni. A ház vezetését magamra vállaltam, holnap ha Isten segít már ott fogok aludni Karda Róberttel.  Hiszem, hogy a felmerülő gondok itt is megoldhatok.
Istennek hála szépen alakulnak az építkezések is. Gyimes gyakorlatilag kész van, egy emésztő gödröt kell elkészítenünk. És mivel jó fizetők voltunk, ingyen kívülről a vállalkozó lefesti az épületet, hogy szép legyen a gyermekek számára. Isten fizesse a jóságát, és a pontos, megbízható munkát László Dezsőnek, az ők csapata készítette a Dévai kolostor belső udvarát, a Marosillyei házat, Szovátát, Petrozsényt. Virágvasárnapján szeretnénk átvenni a kész házat. Egy fiatal pár, Gyuri és Éva pályázták meg az otthont, mindketten kétéve a tusnádi házunkban nevelőkként dolgoznak nagyon szépen eredményesen. Lakodalmuk most tavasszal lesz.
Nagyszalontán is Nagy Zsolt csapata szépen halad. Remélem, hogy ott is a nyár elejére készen leszünk, és így az épület berendezését szépen időben elkezdhetjük és be is fejezhetjük.
A Gálospetri házat egyik kedves munkatársam Jungvert Erika pályázta meg, én nagyra értékelem az ő munkáját, éppen ezért örömmel igent mondtam a kérésére, és most március elején az édesapja, és igazi ügyes székelyember be is költözik a házba, kezdi a bútorokat helyre rakni, belakni az épületet. Isten áldása legyen ezen a legészakibb otthonunkon, melynek még neve sincs.  A tavasz folyamán ha valaki itt akarna önkéntes munkát végezni nagy örömmel köszönnénk meg.
Szeretettel és nagy nagy örömmel kérlek, hogy segítsetek a Csíksomlyói virágvasárnapi lelkigyakorlat szervezésében, számomra nagyon fontos, hogy a lefoglalt 120 helyre legyenek jelentkezők. A honlapon rajta van a részletes meghívó, tudnivalók. Mindenkit nagy szeretettel várok!
Sok szeretettel, Csaba t.